Zala megyében találkoztak a 4M szervezetek vezetői

A meggváltozott munkaképességűek munkaerőpiacra történő visszajuttatására hivatott szakmai hálózatban, a 4M programban résztvevő szervezetek vezetői tartottak tanácskozást május végén Zalaegersazegen.

A Megoldás Munkáltatóknak és Megváltozott munkaképességű Munkavállalóknak, rövidítve 4M program 15 éve kezdődött zalai modellkísérletként, brit segítséggel, majd országos szakmai hálózattá fejlődött.

A rendezvényt Rigó Csaba kormánymegbízott nyitotta meg, aki elmondta:

– Nagyon jelentős programról van szó, ami számunkra azért kedves, mert Zalából indult, és ma már több száz szakember segíti ezt a munkát, a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását. Ez a tevékenység hazánkban 2010 óta mintegy kétszeresére emelkedett, e téren is meghaladtuk az unió átlagát. Ezt a folyamatot szeretnénk tartani, ezért is nagyon fontos, hogy az ország különböző pontjain működő szakemberek, akik segítik a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását, tapasztalatot cseréljenek, szakmai konferencián sajátítsák el azokat a jó gyakorlatokat, amelyek az egyes megyékben kialakultak. A kormány nagy figyelmet fordít arra, hogy a 2014-­2020-­as uniós források mintegy 60 százalékát a munkaalapú társadalomra fordítsa, azaz minél több embert visszavezessen a munka világába. Ezen belül nagyon fontos a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása is. Azok a cégek, amelyek képesek erre, stratégiai szövetségesei a kormánynak. Jellemzően a multinacionális cégek éltek ezzel a lehetőséggel.

A rendezvényen Horváth Miklós, a Társadalmi Egyesülések Zala Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke ismertette a programban való részvételüket, majd Árvai Csaba, az Emberi Erőforrás Minisztériumának főosztályvezetője számolt be az alternatív munkaerő­piaci szolgáltatások aktualitásairól.

Borsos József, a kormányhivatal foglalkoztatási főosztályvezetője a 4M hálózat tavalyi támogatási időszakáról szólt.

PD

Forrás: kormanyhivatal.hu

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]