Uniós támogatással készítik elő a Hódmezővásárhely-Szeged tramtrain-beruházást

Uniós támogatással készíti elő a hódmezővásárhelyi önkormányzat az alföldi város és Szeged központját közvetlenül összekapcsoló, a nagyvasúti és a villamospályát is használó tramtrain-beruházást - tájékoztatta az önkormányzat pénteken az MTI-t.
A jogi, pénzügyi környezet, az intézményi modell, a pályahasználati díjrendszer kidolgozására, a forgalmi-műszaki paraméterek egyeztetésére mintegy 296 millió forint támogatást nyert el a város. Az év végéig tartó munka részeként az optimális alternatíva kiválasztása érdekében költséghaszon-elemzés is készül.

Korábban uniós támogatással már elkészült a Hódmezővásárhely-Szeged tramtrain-projekt részletes megvalósíthatósági tanulmánya. Az elképzelések szerint a két város közötti vasúti pályát úgy fejlesztenék, hogy a szerelvények sebessége elérhesse az óránkénti 100 kilométerest. Szeged-Rókus pályaudvarnál összekapcsolnák a nagyvasúti és a villamospályát, korszerűsítenék az állomásépületeket, Hódmezővásárhelyen pedig új, 3,3 kilométeres villamosvasúti pályát alakítanának ki.

A projekt a Hódmezővásárhely és Szeged közötti közösségi közlekedés minőségi fejlesztését szolgálja, egy vonzóbb alternatívát adna az egyéni gépjárműforgalommal szemben. A pályát úgy alakítanák ki, hogy a szerelvények csúcsidőszakban 20 perces követési idővel járhatnának. Hódmezővásárhely belvárosából Szeged központjába mintegy fél óra alatt juthatnának el az utasok.

Forrás: MTI

HSZA
Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]