ÚJ MUNKAHELYEKET TEREMT A HIPA BESZÁLLÍTÓI PROGRAMJA - Egyre több hazai kkv kapcsolódik a nagyvállalatok értékteremtő láncába

Tavaly ismét kiugróan erős évet zárt a járműipar – áll a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) 2014-es évértékelésében. A HIPA által 2014-ben kezelt beruházási volumen több mint fele, 868 millió euró, valamint az új munkahelyek közel 32 százaléka (3500) a járműipari befektetésekhez köthető. A szervezet kiemelt célja, hogy az ágazatban tevékenykedő nagyvállalatok beszállítói láncában minél magasabb legyen a magyar cégek aránya. Ennek érdekében nagyszabású beszállítói programot működtet, amellyel közvetlenül és közvetetten is új munkahelyek létrehozásához járult hozzá 2014-ben.
A HIPA közreműködésével megvalósuló 2014-es befektetési projektek elemzéséből kirajzolódik, hogy tavaly ismét kiugróan erős évet zárt a járműipar: az új munkahelyek 32 százaléka (3500) és a befektetési volumen több mint fele (52,2%) ebben az iparágban realizálódott összesen 868 millió euró értékben. A legnagyobb tavalyi befektetői bejelentés is egy új járműipari szereplőhöz köthető: az indiai Apollo Tyres 146 milliárd forint értékű beruházást hajt végre Magyarországon, amelyhez a munkaerő toborzása már megkezdődött.

A HIPA annak érdekében, hogy az ágazat befektetőihez a lehető legnagyobb számban csatornázzon be magyar beszállítókat, egy több elemből álló beszállítói programot működtet. Ennek keretében szakmai rendezvények és képzések szervezésével, valamint egy online piactér létrehozásával támogatja a hazai járműipari kkv-kat.

A program közel 700 hazai járműipari vállalkozást érint, amelyek közül a HIPA B2B rendezvényeinek köszönhetően tavaly több mint 300 cég került kapcsolatba az itthon működő integrátor vállalatokkal. Példaként említhető az ALPINE Electronics biatorbágyi üzemfejlesztése kapcsán szervezett beszállítói fórum. A szervezet ennek keretében 7 különböző kategóriában összesen 30 magyar vállalkozást ajánlott a japán nagyvállalat figyelmébe, amelyek közül négyen kaptak lehetőséget arra, hogy az Alpine termelési láncába kapcsolódjanak.

A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) 2014-ben hat autóipari kiállítási részvételt szervezett, ebből négy külföldi szakmai rendezvényen (Atomechanika, Zuliferermesse, IZB, eCarTech) összesen 27 hazai kkv debütálhatott a nemzetközi piacon. A magyarországi rendezvények közül az Automotive Hungary kiállításon a szervezet segítségével 43 hazai cég mutatkozhatott be a BMW-nek. A Japán Külkereskedelmi Szervezettel (JETRO) közösen lebonyolított kiállításon pedig 14 japán nagyvállalat közel 100 magyar partnerrel került kapcsolatba.

A járműgyártás kiemelt szerepére való tekintettel 2014-ben – hagyományteremtő jelleggel – a HIPA megszervezte Magyarország első iparági csúcstalálkozóját. A februári Járműipari Konferencián a legnagyobb hazai járműipari vállalatok, köztük a nagy autógyárak, jelenlegi és leendő beszállítók, szakmai szervezetek, valamint a kormányzat képviselői vettek részt. A pozitív visszajelzésekből kiindulva a HIPA úgy döntött, hogy hagyományteremtő jelleggel idén március 10-én újra megszervezi az eseményt.

A konferencia mellett a HIPA az év folyamán több alkalommal szervezett a nagyvállalati beszállítók részére minőségbiztosítási és folyamatoptimalizálási oktatásokat. Ezeken a tanfolyamokon összesen 67 hazai kkv vett részt. A program sikerességét mutatja, hogy az esztergomi Suzuki gyár Vitara névre keresztelt új modelljének tervezett magyar beszállítói aránya eléri a 40 százalékot.

A beszállítói program fontos részét képezik még azok az adatbázisok, amelyekkel a HIPA a befektetőket és a nagyvállalatokat támogatja abban, hogy azok megbízható és magas színvonalon teljesíteni képes magyar partnereket találjanak termelőtevékenységükhöz. A Minősített Beszállítói Adatbázis névre keresztelt komplex, online piactéren egy felületen jelennek meg a Magyarországon működő nagyvállalatok igényei, valamint a beszállítói piramis alacsonyabb szintjén álló magyar cégek paraméterei, referenciái. Az adatbázis, amelybe 2014-ben 60 új vállalkozás regisztrált jelenleg közel 190 beszállító és 20 nagyvállalat számára nyújt segítséget az első körös kapcsolatfelvételben.

Az adatbázis iránti fokozott érdeklődésre való tekintettel a HIPA év elején új modullal bővítette a rendszert. Az Indirekt Beszállítói Adatbázisba már olyan magyar cégek regisztrációját is várják, amelyek termékeikkel és szolgáltatásaikkal csak közvetett módon kapcsolódnak a járműipar, a gépipar és az elektronikai szektor gyártási folyamataiba, de szeretnének a beszállítói lánc részévé válni.

PD

Forrás: HIPA
Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]