Több bolt is nyitva lesz augusztus 16-án vasárnap

Rendhagyónak ígérkezik a mostani vasárnap, mivel a jövő héten augusztus 20-a miatt már csütörtöktől négynapos hosszú hétvége lesz. A korábbi hetekben megszokottnál több bolt lesz nyitva, és a versenyzők között feltűnt az Aldi is. A Mindenár.hu megint összeszedte, mely boltok lesznek nyitva augusztus 16-án vasárnap.

Az eddig a vasárnapi kivételezéstől tartózkodó Aldi kivételes lépésre szánta el magát. Most vasárnap hat üzletét nyitja ki: a lépés egyértelműen a nyaralókat célozza, ugyanis a Balaton közelében öt egység lesz nyitva, és Velencei-tó partján lévő gárdonyi egységben is lehet majd vásárolni vasárnap.

Az Aldi egyik legnagyobb riválisa, a Lidl ott folytatja, ahol abbahagyta, azaz újabb boltokkal kivételeznek. Most vasárnap 8 üzletét nyitja ki, köztük egyik budapesti egységet – írja a Mindenár.hu. Keszthelyen és Siófokon pedig többek közt az Aldival csap össze. A szóban forgó üzletek 7-től 21 óráig lesznek nyitva, kivétel egy-egy budapesti és kecskeméti egység, amelyek nyitvatartási ideje 7-től 22 óráig tart.

A Spar az eddigi vasárnapokon 10-15 bolttal vett részt a vasárnapi versenyben, most vasárnap azonban 24 üzlete lesz kivétel a boltzár alól. (Ebből 9 egység minden vasárnap nyitva van.) ​A több most vasárnap is nyitva lévő Spar-egységeket, valamint az OMV-kutakon elérhető Spar Expresszeket a Mindenár.hu térképe mutatja meg pontosan.

A Reál is több tucat boltot nyit ki most vasárnap, például ezeket:A CBA- és a Reál-hálózat augusztus 16-án nyitva lévő többi üzletét szintén a térképen tüntettük fel.

A Molnál és a Tescónál is lehet vásárolni. Ahogy a korábbi vasárnapokon, a Mol és a Tesco is játszik most vasárnap a benzinkutas egységeikkel. A Coop-hálózatnak is rengeteg üzlete nyitva lesz vasárnap de azt, hogy pontosan melyek ezek, a boltlánc nem közli a honlapján. Várhatóan nyitva lesznek a fővárosban több üzlettel rendelkező Manna- és Roni-hálózat egyes egységei. A Mindenár.hu tapasztalatai szerint a Teréz körúti, a Baross utcai (Kálvin tér) és a Vámház körúti egység eddig is nyitva volt, így várhatóan most sem lesz másként. A Ronik közül pedig az Izabella utcai egységben biztosan lehet majd vásárolni.

A többi nagy boltlánc, Penny Market, az Auchan nem tett közzé olyan információt, amely szerint bármelyik boltjuk kivétel lenne most vasárnap a boltzár alól.

A nyitva tartó üzletek részletes listáját itt lehet megtekinteni.

Forrás: HVG
KP

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]