TÍZMILLIÓ EURÓS BERUHÁZÁSSAL BŐVÍTI NAGYKANIZSAI GYÁRÁT A HONEYWELL

A magyar Kormány 761 millió forinttal támogatja az amerikai Honeywell tízmillió eurós beruházását, amely révén 5 ezer négyzetméterrel és 109 új munkahellyel bővül a vállalat nagykanizsai gyártóüzeme. A bővítést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be; az eseményen a Honeywell vezetői mellett a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke, Ésik Róbert is jelen volt.

Tízmillió eurós beruházással bővíti nagykanizsai gyártóüzemét az amerikai Honeywell – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2014. október 6-án, Budapesten.

A magyar kormány úgy döntött, hogy a vállalat 109 új munkahelyet teremtő magyarországi beruházását 761 millió forinttal támogatja. A 12 ezer négyzetméteren működő gyár területe 5 ezer négyzetméterrel nő, az új egységben elektromechanikai alkatrészeket gyártanak majd – tájékoztatott Szijjártó Péter.

A bejelentés után Arthur Simonetti, a Honeywell európai, közel-keleti és afrikai kormányzati kapcsolatok osztályának alelnöke köszönetet mondott a magyar kormánynak, hogy támogatta a projekt megvalósulását. A magyar-amerikai gazdasági együttműködés újabb sikerét jelentő eseményen és az ahhoz kapcsolódó szűk körű megbeszéléseken a HIPA-t Ésik Róbert elnök képviselte.

PD

Forrás: Nemzeti Befektetési Ügynökség

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]