Szeged a lézerfizika bölcsője

Gőzerővel folyik Szeged határában az a gigaberuházás, amely egyedülálló lesz a világon. A lézeres kutatóközpont (ELI-ALPS) és a köré épülő science park több száz helybelinek ad majd munkát. Szeged a lézerfizika bölcsője

Az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója –Lehrner Lóránt- elmondta, a pályázási folyamatban három közép-kelet-európai ország ajánlott fel anyagi eszközöket a megvalósításra, és így az ELI előkészítő konzorcium stratégiája megváltozott. Úgy döntöttek, ebbe a három közép-kelet-európai országba – Magyarország, Románia és Csehország – telepítenek három kisebb méretű, de nagyon fontos lézerfizikai kutatóintézetet. E három központ együttműködéséből áll össze ez az egyedülálló tudományos kutatóintézet. Szegeden a fény és az anyag kölcsönhatásának időbeli dinamikáját vizsgálják majd.


– Szegedet a pécsi pályázat ellenében azért választották a döntéshozók, mert a Szegedi Tudományegyetemen és a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban az ELI tudományos tevékenységéhez kapcsolódóan többrétű kutatói bázis állt már rendelkezésre.


Az ELI lelke
Több mint egy évvel ezelőtt kezdődött el a gigantikus építkezés 10 hektáron az Öthalmi úton, a volt szovjet laktanyában. A földmunkák során több mint 130 ezer köbméter talajt termeltek ki. A kivitelező egy hatalmas, több mint 5000 négyzetméteres területen kezdte meg a lézertechnológiai A épület földmunkáit. Összesen több mint 800 cölöpöt fúrtak és betonoztak le, hogy így biztosítsák az épületek stabilitását, megalapozva annak rezgésmentességét.

A szakemberek szerint az ELI-ALPS kutatásai áttörést hozhatnak több tudományterületen is, így például az orvosbiológia, a kémia, a fizika és a nanotudományok területén. Vannak olyan vélemények, amelyek szerint a következő évek valamelyik természet- vagy élettudományos Nobel-díját olyan tudós kaphatja, aki az ELI-ben végzett vizsgálatai alapján jut szenzációs eredményre.

70 milliárd forintos beruházás
A gigantikus beruházás összértéke több mint 70 milliárd forint, aminek a 85 százalékát az Európai Unió, 15 százalékát pedig a magyar állam állja. Az ELI az előző és a jelenlegi uniós ciklusnak is kiemelt beruházása, és a cseh, illetve román partnerintézetével összefogva olyan egyedülálló lesz a világon Lehrner Lóránt szerint, mint a CERN – a világ legnagyobb részecskefizikai laboratóriuma – Svájcban. A ELI-ben működhet majd a világ legnagyobb csúcsteljesítményű lézerberendezése. Az ügyvezető igazgató elmondta, 150-200 kutató dolgozhat majd az ELI-ben. Emellett több száz szegedi kaphat majd munkát a kutatóintézetben, valamint az egyetem és az állam beruházásában az ELI körül majdan megépülő science parkban.

(forrás Délmagyar) HSZA


Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]