"Szárnyra kapna" a bátaszéki baromfifeldolgozó vállalkozás

Növekedést tervez a Bát-Grill Kft. az idén, a bátaszéki telephellyel működő baromfifeldolgozó árbevétele elérheti a négymilliárd forintot - mondta a cég ügyvezető igazgatója az MTI-nek.
Szekeres Sándor az első féléves adatok alapján megalapozottnak nevezte, hogy az értékesített mennyiség és az árbevétel is a tervek szerint alakuljon.
A cég fő tevékenysége a brojlercsirke vágása és elsődleges feldolgozása. A levágott baromfi mennyisége az idén várhatóan több mint 400 tonnával haladja  meg a 2014. évi 10 460 tonnát, és a tervek szerint a kft. 2015-ben 330 tonnával több baromfihúst értékesít a tavalyi 8268 tonnánál. Termékeit a hazai és európai uniós piacokon értékesíti a cég.
A társaság ez alapján a tavalyi 3 milliárd 915 millió forint után az idén 3 milliárd 990 millió forintos nettó árbevételt tervez. 
A több mint száz főt foglalkoztató társaság vezetője elmondta: a kft. exportja 2015-ben kissé meghaladja a tavalyit, amely 2014-ben a teljes értékesített mennyiség 44 százaléka volt.
A belföldi magánszemélyek és társaságok tulajdonában lévő kft. - mérlegbeszámolója szerint - tavaly megvásárolta a békéscsabai Master Szárnyas Kft. üzletrészének 75 százalékát azzal a céllal, hogy a román piacra szállításhoz szükséges raktárbázist biztosítsa.

Forrás: MTI / vállalkozó.info
Fotó: Bát-Grill Kft.

ZBT
Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]