REKORDMENNYISÉGŰ BEFEKTETÉSI PROJEKTET KEZEL A NEMZETI BEFEKTETÉSI ÜGYNÖKSÉG (HIPA)

548,82 millió eurót, azaz 171,7 milliárd forintot meghaladó összértékben 27 befektetési projekt elindításában vett részt az idei év első öt hónapjában a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA), mely teljesítményét egy rangos külföldi szakmai kiadvány is elismerte – hangzott el a HIPA mai sajtótájékoztatóján. A működőtőke-beruházások támogatására létrehozott szervezet idei tevékenységének köszönhetően mintegy 5597 fő számára létesülnek munkahelyek, mely számadat összehasonlítva 2014 azonos időszakával 40,2%-os növekedést jelent. A legtöbb új munkahely – az összes teremtett munkahely 34%-a – német befektetések eredménye. Iparági megoszlásban – a létrejövő új munkahelyek száma alapján rangsorolva – továbbra is vezetnek a járműipari beruházások, melyeket az üzleti szolgáltató központok (azaz az SSC szektor), az élelmiszeripar és az orvosi eszközgyártás befektetései követnek.

A 2014 őszén megújult stratégiával, illetve a korábbi befektetéstámogatási struktúra átalakításával életre hívott Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) 60 pozitív döntéssel zárult befektetési projektben vett részt 2014-ben, amelyek összértéke meghaladta az 1,66 milliárd eurót – derült ki a HIPA tavalyi éves eredményeinek összefoglalójából az idén januárban, az intézmény székhelyén tartott sajtótájékoztatón.

A sikertörténet folytatásaként a működőtőke-beruházások felkutatására és támogatására, valamint a reinvesztíció elősegítésére létrehozott, „egyablakos rendszerben” működő HIPA 2015 május végi adatai alapján már 27 pozitív döntésről tud beszámolni. A pozitív projektek 548,82 millió euró, azaz közel 171,7 milliárd forint beruházási volument és összesen 5597 fős munkahelyteremtést reprezentálnak. Százalékos mértékben kifejezve ez 2014 azonos időszakához képest 42,1%-os növekedés a pozitív projektek számában, 25,5%-os bővülés a befektetési volument illetően, és 40,2%-os növekedés a munkahelyek száma tekintetében.

A ma nyilvánosságra hozott adatok alapján a HIPA jelenleg 142 aktív, döntés előtti minősítésű beruházási projektet kezel, amely rekord mind az ügynökséget, mind pedig az elődszervezetet tekintve. Amennyiben a tárgyalási folyamatok végét követően a jelenleg ismert paraméterekkel valósulnak meg ezek a projektek, úgy a beruházások eredményeként 25 283 új munkahely jön létre, és egyúttal mintegy 3,23 milliárd euró, azaz közel 1010,8 milliárd forint kerül befektetésre.

Az ügynökség feladata nem csupán az új befektetők felkutatása. A HIPA-nak a befektetői bizalom megtartása érdekében létrehozott after care programja azt a célt szolgálja, hogy ösztönözze a Magyarországon már letelepedett multinacionális cégek leányvállalatait, hogy újabb beruházási döntéseket hozzanak. Az ügynökség ennek keretében 80 aktív, döntés utáni minősítésű projektet is kezel, melyek összesen 15 259 új munkahelyet és megközelítően 2,32 milliárd euró, azaz mintegy 726 milliárd forint befektetési összeget teremtenek.

A HIPA 2015 első öt havi eredményei régiós összehasonlításban is igazolják a kormányzat azon törekvését, hogy Magyarország a régió vezető befektetési desztinációjává váljék a versenyképesség növelésével, a befektetőbarát intézményrendszer és infrastruktúra megteremtésével, valamint aktív befektetésösztönzéssel. Ezt támasztja alá a külföldi közvetlen tőkebefektetéssel foglalkozó, szakmai körökben kiemelten elismert Site Selection magazin összeállítása is a legjobb beruházási célpontokról. Ebben az összevetésben Magyarország mind az abszolút rangsorban, mind az egy főre jutó külföldi működő tőke alapján összeállított listán az első helyen végzett a kelet-európai régióra vonatkozóan. (Forrás: www.siteselection.com.)

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az eseményen hangsúlyozta: „Célunk, hogy a hazánkat választó befektetők minél nagyobb számban alkalmazzanak magyar vállalkozásokat a beszállítói láncaikban. Fontos, hogy a potenciális befektető értesüljön a helyi beszállítók mennyiségéről és minőségéről már a projekt kezdeti szakaszában, mivel sok esetben a helyi beszállítói bázis megléte is döntő faktornak bizonyul a támogatások, valamint a helyszín kiválasztása mellett.”

Ésik Róbert, a HIPA elnöke beszédében rámutatott: „Az új külgazdasági stratégiában határozott célunk, hogy a HIPA legyen a kelet-közép-európai régió legjobb befektetési ügynöksége, és elérjük azt, hogy a térségben hazánkban legyen a legmagasabb az egy főre jutó külföldi működő tőke mértéke.”

PD

Forrás: HIPA
Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]