Programok zárultak a hátrányos helyzetűek foglalkoztatása témában

Az idei év szeptemberében ér véget a hátrányos helyzetűek hazai foglalkoztatási esélyegyenlőtlenségének javítását célzó, három évig tartó kiemelt projekt.
Az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. által életre hívott, a Magyar Állam és az Európai Unió által támogatott „FoglalkoztaTárs – Társ a foglalkoztatásban” program innovatív szakmai programok, rendezvények, műhelyek és személyes tanácsadás formájában járult hozzá a különféle oktatói, fejlesztői, foglalkoztatási rehabilitációs, munkahelyi integrációs céllal tevékenykedő szervezetek eredményes és hatékony fejlesztéséhez.
A projekt keretében megvalósuló szakmai támogatás folyamatosan bővült az igények mentén: az igénybe vehető szakterületi tanácsadás palettája színesedett, a rendezvények a hagyományosnak mondható műhelyek és konferenciák mellett olyan újszerű típusokkal gazdagodtak, mint például a projektlátogatás. Összesen közel 900 tanácsadás valósult meg és 60 rendezvényen vett részt mintegy 2000 érdeklődő.
A projekt 2015-ben is folytatta regionális rendezvényeinek sorát. Februárban nagy sikerrel zárult hat alkalomból álló szakmai műhelysorozatot tartott a foglalkoztatáspolitika és munkaügy szereplőinek, valamint a foglalkoztatási célú projektet megvalósító szakemberek részére tapasztalatátadás, szakmai kapcsolatok erősítése, bővítése érdekében. Áprilisban ismeretbővítésre nyújtott lehetőséget innovatív foglalkoztatási kezdeményezések keretei között kidolgozásra került módszerfejlesztési eredményekről négy alkalommal. Májusban az előző évben nagy sikerrel megvalósított projektlátogatások sorát folytatta további négy tanulmányút megszervezésével a tapasztalatátadás segítése érdekében. Záró konferenciára várhatóan szeptemberben kerül sor.
A FoglalkoztaTárs kiemelt projekt három év alatt eredményesen nyújtotta szakmai támogatását a munkaerő-piaci integrációt elősegítő programok és kezdeményezések megvalósításához és fejlesztéséhez. Célkitűzéseit teljesítve társa volt a foglalkoztatáspolitika intézményesült szereplőinek abban, hogy a munka világába mindenki, legyen akár hátrányos helyzetű, megváltozott képességű vagy pályakezdő, utat találjon.
A kiemelt projekt megvalósulásáról, eredményeiről folyamatosan frissített információ a www.foglalkoztatars.hu honlapon található.

Forrás: OFA / vállalkozó.info

ZBT
Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]