Pécsi Ipari Park: rallysok érkeztek

A Pécsi Ipari Parkban kezdte el működtetni első autószerelő műhelyét a Praktistar Kft. A 2011-ben alapított cég eddig nem rendelkezett telephellyel, most azonban egy több mint 320 négyzetméteres szervizt hoztak létre. A fejlesztés több mint 19 millió forintos beruházásnak köszönhetően készült el. 

Különböző autóversenyekről ismert, főként rallyban jártas a Praktistar, amely kivonuló, mobil szerviz tevékenységet végez, valamint építkezéseken munkagépeket szervizel. A négyéves vállalkozás főként a megrendelői igények miatt, másrészt a meglévő mobil szerviz eszközpark tárolása végett döntött úgy, hogy saját telephelyet hoz létre. Az új beruházással már bővíthetik ügyfélkörüket, és a személygépjármű-piac mellett a kisteherautóit is el tudják érni.
A projekt keretében egy meglévő, 150 négyzetméter alapterületű, de használaton kívüli épületből alakítottak ki egy több mint 320 négyzetméteres, egylégterű autószerelő műhelyt. A cég tervei között szerepel továbbá azt is, hogy bővíti a kapacitását - mondják a Praktistar vezetői. A meglévő munkatárson felül további három alkalmazását vállalták a fenntartási időszak utolsó évére.  
A Praktistar Kft. „Telephelyfejlesztés a Praktistar Kft.-nél” című, DDOP-1.1.1/D-14-2014-0052  azonosítószámú projektje az Új Széchenyi Terv Dél-Dunántúli Operatív Programjában 19,80 millió forint pályázati támogatást nyert el. A Széchenyi 2020 keretében valósul meg; 2014. szeptember 1-jén kezdődött és 2015. június 30-án ér véget.

Forrás: vállalkozó.info

ZBT
Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]