Növekszik a sertésállomány

A sertésstratégia célkitűzésének megfelelően elindult a hazai sertésállomány növekedése, a cél az évtized végéig megkétszerezni a sertéslétszámot - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter április végén Szekszárdon.
A legfrissebb adatok szerint 3,2 millió darab sertés van ma Magyarországon, mintegy kétszázezerrel több az egy évvel korábbinál, az ágazat növekedési pályán tartható - tette hozzá a tárca vezetője a stratégiáról tartott konferencián, amelyen az ország számos pontjáról mintegy 500 termelő, feldolgozó vett részt.
A növekedés nem csak az élő és félsertések áfájának csökkentése miatt bekövetkezett „fehéredésnek” tudható be, hiszen sok új vállalkozás lépett be a sertéságazatba - mondta, hozzátéve, hogy az egyéni vállalkozások száma 11, a társas vállalkozások száma 16 százalékkal nőtt az utóbbi években.     Jó hír a sertéstartóknak, a feldolgozóknak és a vásárlóknak, hogy sikerült elérni a sertés tőkehús áfájának 5 százalékra csökkentését 2016. január 1-jével. A miniszter szerint az eddigi áfacsökkentések "későbbi döntések alapjául is szolgálhatnak", akár a baromfi áfája vonatkozásában.
Elmondta: a sertésstratégia végrehajtására 2013-ban 1,6 milliárd, 2014-ben és 2015-ben 1,4 milliárd forint jutott a költségvetésből, és bíznak abban, hogy a költségvetési támogatás jövőre is meglesz. A stratégia olyan célokat szolgál, amelyek más forrásból aligha fedezhetőek. Fontos a húsfeldolgozók támogatása, az FM rendszeresen segít de minimis támogatásokkal, amire 2013-ban 716 millió forintot fizettek ki, és támogatják a sertéságazati k+f programokat, különösen tekintettel a hazai előállítású fehérje arányának a takarmányozásban való növelésére. A stratégiai intézkedések között szerepel a mangalicatermékek népszerűsítése is.
Fazekas Sándor beszámolt arról, hogy a Kiváló Minőségű Sertéshús védjegyet eddig 45 állattartó telep és 17 feldolgozó üzem kapta meg. A tömegtermékek felől a minőségi termékek felé kell elmozdulni ahhoz, hogy a sertéstartás jövedelmezősége emelkedjen - vélekedett.
Fazekas Sándor a konferenciát megelőző sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a sertés tőkehús áfájának csökkentése, ami várhatóan 18 százalékkal csökkenti a sertéshús fogyasztói árát, nem a baromfihús rovására történik. A baromfihús lényegesen olcsóbb, mint a sertés, „a sertéshús áfacsökkentésének eredménye befolyásolja majd, hogy a baromfihúsok irányába is lesz-e továbblépés” – jegyezte meg. 
Horváth István, az FM kiemelt programokért felelős miniszteri biztosa a tanácskozáson elmondta, hogy az élő és félsertés 2014. évi áfacsökkentése miatt nőtt a feldolgozók likviditása és a sertéstartók versenyképessége, nem egy esetben csökkentek a fizetési határidők.
A stratégiát ismertetve közölte: az idén elkezdődik a tenyészkocák egyedi nyilvántartási rendszerének bevezetése, és  szakmai ernyőszervezetet alakítanak ki a Vágóállat és Hús Terméktanácson belül. Arról is beszámolt, hogy a 2015-ös 8,6 milliárd forintos, tenyészkocákra jutó állatjóléti támogatás jövőre 20 százalékkal akár 10,3 milliárd forintra nőhet, ami a jelenlegi 223 ezer koca helyett 265 ezer koca támogatását teszi lehetővé.     A legutóbbi statisztikák szerint Magyarországon 200 ezer a kocák száma, a támogatási igények alapján nem lenne meglepő, ha kiderülne, hogy ennél lényegesen több van – tette hozzá. Azt is bejelentette: az év második felében erőteljes marketingkampányt indít a tárca a Kiváló Minőségű Sertéshús hazai népszerűsítésére.

Forrás: MTI / Vállalkozó.info

ZBT
Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]