Nőtt Kaposvár vagyona

Kaposvár vagyona a válság éveiben is jelentősen nőtt, öt év alatt tízmilliárd forinttal gyarapodott a város - jelentette be Szita Károly polgármester június 10-én a városházán.
Míg 2008 óta a települések jelentős része a túlélésért küzdött, addig Kaposvár a városlakók elvárásai szerint gyarapodott, 2008-ban 66 milliárd, a múlt év végén 76 milliárd forintnyi tulajdont birtokolt - hangsúlyozta a polgármester. 
Elmondása szerint ez egyrészt annak a 12 milliárdos beruházásnak köszönhető, amelyet az önkormányzat indított el, másrészt annak, hogy több mint négymilliárd forinttal nőtt az önkormányzat tulajdonrésze a város közszolgáltató cégeiben, illetve a Kométában. Utóbbiban kétmilliárd forint az önkormányzat tulajdoni hányada. 
A város történetének legnagyobb, jelenleg is tartó beruházási programjának keretében épült meg egyebek mellett az Együd Árpád Kulturális Központ, a Szivárvány Kultúrpalota, a piac, a Virágfürdő, valamint a cukorgyártól a fürdőhöz vezető biogázvezeték.
Szita Károly közölte: a jelenleg magántulajdonú Magyar Kémény Kft.-ben még az idén többségi tulajdonrészt akar szerezni az önkormányzat, a temetkezési vállalatban pedig kisebbségi tulajdonosból többségi tulajdonossá kívánnak válni, ami azért fontos, hogy minél alacsonyabban tudják tartani a szolgáltatások árát. 
A kéménysepréssel kapcsolatban a polgármester megjegyezte: bár korábban elterjedt, hogy több megyéhez hasonlóan Somogyban is új szolgáltatót kell kijelölni, ugyanis a szolgáltatást végző cég anyagi okok miatt júliustól nem látja el a vállalt feladatokat, a Magyar Kémény Kft. vezetője két nappal ezelőtt jelezte, folyamatos marad a szolgáltatás.
Szita Károly jelezte: új ingatlanokkal is bővül a város vagyona. Ezek egyike a korábbi MÁV-kollégium évek óta üresen álló épülete, amely jelenleg állami tulajdonban van. A kormány két héttel ezelőtt döntött a helyi védelem alatt álló épület az átadásáról, az adminisztrációs ügyek intézése után a nyár végén veheti birtokba az önkormányzat. 
Az egykori gabonatároló, a Nostra ipari műemlék épületegyüttesét már megvette az önkormányzat. Korábban a tulajdonos 160 millió forintért akarta eladni, a város végül a felszámoló cégtől vette meg 1,2 millióért. 
A város egyik legrégebbi épülete, a főtér oldalán lévő Csokonai-fogadó is szerepel az ingatlanvásárlások sorában. A korábban idegenforgalmi irodaként, vendéglátóhelyként, fogadóként működtetett ingatlant ötéves részletfizetéssel 129 millióért vásárolják meg. Az adásvételi szerződést a napokban írják alá.

Forrás: MTI / vállalkozó.info

ZBT
Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]