Naperőmű lesz a Szolnoki Főiskola parkolójában

Naperőmű épül csaknem 140 millió forintból Szolnokon, a főiskolai campus parkolójában, ez az intézmény áramfelhasználásának mintegy 25 százalékát biztosítja - közölte Túróczi Imre rektor az MTI-vel.
A rektor elmondta: a panelek napenergiából elektromos áramot termelnek, így az intézmény áramszámlája negyedével csökken, az időlegesen fel nem használt villamos energiát az áramszolgáltatónak értékesíti majd a főiskola.

Hozzátette, hogy a Magyarországon egyedülálló, 150 kilowatt teljesítményű árnyékoló napelemrendszer két és fél méteres magasságban, lábakon áll, kiépítése költséges, viszont nem jár a Tiszaliget zöldterületének csökkenésével.

Túróczi Imre tájékoztatása szerint az augusztus végéig megvalósuló projektet 30 millió forinttal az Emberi Erőforrások Minisztériuma, 108 millió forinttal az Európai Unió támogatja.

Forrás: MTI

GVÁ
Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]