Mintegy 200 millió forintos fejlesztést indít a kanizsai Siroma-Plast

A tavalyi, több mint 380 millió forintos raktárberuházás és gépvásárlás után további mintegy 200 millió forintos technológiai fejlesztést indít a fröccsöntött műanyag alkatrészek gyártásával foglalkozó nagykanizsai Siroma-Plast Kft.
Kurucz István arról számolt be, hogy az idén 25 éves, többségében a német Siro-Plast GmbH tulajdonában lévő társaság elsősorban az autóipar, valamint az elektronikai és gázipar számára készülő termékei gyártásának fejlesztéséhez szükséges technológiát kívánja a most induló beruházással megújítani.
Az ügyvezető felidézte, hogy az 1990-ben alapított cég kezdetben 6 emberrel, kizárólag gázmérőkhöz készített alkatrészeket. A jelenlegi, eddig öt fejlesztési ütemmel bővített, 10 ezer négyzetméteres beépítettségű telephelyére 1995-ben költözött a társaság, amely tavaly 380 millió forint beruházással - ebből 150 millió forintos európai uniós támogatás - új raktárat épített, valamint fröccsöntő gépet, mérőműszert és targoncát vásárolt

Az ügyvezető hozzátette: a jellemzően saját vagyonból történő fejlesztésekhez az elmúlt évek során 7 pályázattal összesen mintegy egymillió euró értékű uniós támogatást nyertek. Ezek átlagosan két és félszeres értékű beruházások megvalósítását segítették.
A cég alkatrészei és részegységei Kínától Mexikóig a világ számos pontjára eljutnak, de főként európai megrendelőknek szállítanak. Jelenleg egyik legnagyobb mennyiségben készülő gyártmányuk - az autós kormányművekben lévő nyomaték- és szögelfordulás-szenzorok műanyag részegységei - a Magyarországon készülő Mercedesekben és Audikban is megtalálhatók.
Kurucz István elmondta: a mintegy 140 állandó munkatársat és 20 bérmunkaerőt foglalkoztató cég történetének 25 éve alatt folyamatos és jelentős volt évről évre a termelés és a bevétel bővülése, de két nagyobb megrázkódtatás is érte a társaságot. A korábban a bevétel mintegy 40 százalékát adó, számítógép- és nyomtatóalkatrészeket megrendelő Philips és HP a nagykanizsai cég helyett 2001-ben váratlanul távol-keleti beszállítóval kötött üzletet, a 2008-as gazdasági válság kirobbanása után pedig az autóipar visszaesése okozott csökkenést a megrendelések állományában.

A 178 millió forintos törzstőkéjű Siroma-Plast a múlt évet 5,3 milliárd forintos forgalom mellett 400 millió forintos, osztalékfizetés utáni nyereséggel zárta. Mint az ügyvezető hozzátette: a cég egy dolgozóra vetített forgalma megfelel az azonos iparágban tevékenykedő nyugat-európai cégek színvonalának.

PD

Forrás: Kanizsa Lokálpatrióta Hetilap
Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]