Milánói Világkiállítás - KKV nemzetköziesítési rendezvények és B2B lehetőségek magyar vállalkozásoknak

A 2015. május 1. és október 31. között Milánóban megrendezésre kerülő világkiállítás alkalmából az Európai Bizottság – az Európai Kereskedelmi és Iparkamarák (Eurochambres) közreműködésével – magas szintű nemzetköziesítési rendezvényeket és üzletember-találkozókat szervez uniós és harmadik országok cégei között.
Az üzletember-találkozók szervezésébe az Enterprise Europe Network is bekapcsolódott, így a B2B lehetőségek összesen 7 térség cégeinek bevonását teszik lehetővé.

A világkiállításon a mezőgazdaságé a főszerep, az esemény címe: „A bolygó táplálása, energia az élethez”. Az esemény a nemzetközi közösség egyik legfontosabb stratégiai kérdését járja körül: hogyan biztosítható minden ember számára elegendő, biztonságos és egészséges élelmiszer, miközben a környezeti, társadalmi, valamint a mezőgazdasági és élelmiszeripari szektor gazdasági fenntarthatóságát is garantálni kell. A világkiállításon 140-nél is több ország vesz részt, és a rendezvénysorozat tekintélyes mennyiségű befektetést és új munkahelyet generálhat: a kapcsolódó beruházásokkal együtt mintegy kétszázezer új munkahely létrejöttét remélik a szervezők.

A nemzetköziesítési kezdeményezés minden térségre vonatkozóan egy másfél napos programot ölel fel, amely két fő részből áll: kezdődik egy félnapos konferenciával, amelynek keretében bemutatják az adott harmadik ország ipari és gazdasági együttműködési kereteit, valamint a létező kereskedelemfejlesztési és piacra lépési eszközöket. Majd B2B találkozók következnek cégek, klaszterek, kutatási központok és más üzleti szereplők számára.


A dátumok és tematikák a következőek:

1. EU – Mediterrán országok & Törökország – 2015. május 6-7.
Tematika: Agrár (élelmiszeripari) üzletember-találkozó
https://www.b2match.eu/expo2015-agrofood 

2. EU – Kína – 2015. június 9-10.
Tematika: agrár-élelmiszeripar, űralkalmazások, egészségügyi biotechnológia, borturizmus
Regisztráció és program: http://www.euexpo2015-china.talkb2b.net 

3. EU – Latin-Amerika és Karibi Államok Közösségének országai (CELAC) – 2015. június 12-13.
Tematika: Kreativitás és innováció, agrár-élelmiszeripar
Regisztráció: www.b2match.eu/expo2015 

4. EU – Japán – 2015. július 10-11.
Tematika: agrár-élelmiszeripar, biotechnológia, kreatív ipar, turizmus
Regisztráció: http://www.euexpo2015-japan.talkb2b.net 

5. EU - Szubszaharai Afrika – 2015. szeptember 18-19.
Tematika: agrár-élelmiszeripar, élelmiszerbiztonság, vízügy, űralkalmazások, energia
Regisztráció: http://www.euexpo2015-africa.talkb2b.net 

6. EU – Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének országai (ASEAN) – 2015. szeptember 29-30.
Tematika: Biotechnológia és egészségipar
Regisztráció: www.b2match.eu/expo2015 

7. EU - USA & Kanada – 2015. október 6-7.
Tematika: Agrár (élelmiszeripari) szektor környezethatékony menedzselése
Regisztráció: www.b2match.eu/expo2015 


A jelentkezés módja

Az üzletember-találkozókra a fent megadott honlapon keresztül lehet regisztrálni, valamint létre kell hozni a cég üzleti profilját. A már regisztrált cégprofilok minden egyes rendezvényre vonatkozóan megtekinthetőek, ez alapján a cégek előre beazonosíthatják a potenciális partnereket, és az online platformon keresztül „lefoglalhatják” az üzleti partnert egy 20-30 perces kétoldalú megbeszélésre.


Miért érdemes részt venni?

• Az üzletember-találkozók teljesen díjmentesek és minden egyes esemény több mint 100 cégnek nyújt tárgyalási lehetőséget.
• A résztvevők részletesen megismerhetik továbbá az uniós külpiacra lépést támogató eszközöket is.

További információk: expoeuevents@mi.camcom.it
Hivatalos honlap: http://www.euexpo2015.talkb2b.net/

HSZA
Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]