Mentőövet várnak az államtól a tiszai halászok

 

Csongrád megye - Engedélyt jövőre már nem kapnak a Tiszára a halászok, de abban még bíznak, hogy szövetkezetük pályázhat a folyó hasznosítására. Ha nyernek, megmarad néhány álláshely. A hasznosításra azonban a horgászegyesületek is készülnek. Mindkét oldal a rendeletre vár, amely tiszta vizet önt a pohárba.

Az biztos, hogy januártól megszűnik a kereskedelmi célú halászat a természetes vizeken, a Dunán és a Tiszán is. Ez azt jelenti, hogy a halászok ugyan még halászhatnak néhány eszközzel, de nem adhatják el a zsákmányukat. Csongrád megyében korábban 20-30 ember foglalkozott ezzel, idén azonban már csak 10 ilyen engedélyt adtak ki. Ők most mihez kezdenek? A kérdést tavasszal is, és most is feltettük Ujhelyi Dezsőnek, a Tisza Halászati Szövetkezet elnökének. Ő azzal hárította el érdeklődésünket, hogy amíg néhány kérdés tisztázatlan, felelőtlenség lenne nyilatkoznia.

A természetes vizeken dolgozó halászok kft.-kbe, szövetkezetekbe tömörültek. Ezek pályázat útján megnyerték a folyó egyes szakaszain a halászati hasznosítás jogát. Így e szervezetek adták ki a horgászoknak az engedélyt arra a vízre. Csongrád megyében évente 2-4000 pecás vált engedélyt a Tiszára, idén ez egy felnőtt számára 14 ezer 500 forintba került. A természetes vizeken dolgozó halászok kft.-kbe, szövetkezetekbe tömörültek. Ezek pályázat útján megnyerték a folyó egyes szakaszain a halászati hasznosítás jogát. Így e szervezetek adták ki a horgászoknak az engedélyt arra a vízre. Csongrád megyében évente 2-4000 pecás vált engedélyt a Tiszára, idén ez egy felnőtt számára 14 ezer 500 forintba került.

A megyei Tisza Halászati Szövetkezetnek a horgászengedély-eladásból származik hosszú évek óta a legnagyobb bevétele. Más forrásból pedig tudjuk, évente 25-30 millióból engedett előnevelt pontyot, süllőt, harcsát a Tiszába. 

(Forrás DÉLMAGYAR) hsza

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]