Megépül az M4-es, csak nem autópályának fogják hívni

Megépül az M4-es autópálya, csak éppen autóútként.

 Orbán Viktor most Szolnokon járt és néhány milliárdot otthagyott strandfejlesztésre és kikötőépítésre is.

Orbán Viktor az országjáró körútján ma Szolnokon járt, ahol az eddigi sajtótájékoztatókkal ellentétben most nem került szóba sem Habony, sem a halálbüntetés, sem a kiszivárgott botrányos plakát. Csak Szolnokról és a fejlesztésekről volt szó, ami köszönhető annak is, hogy a helyi lapok újságírói kérdezhettek.

A miniszterelnöknek egyébként különösen fontos Szolnok városa, mert mint kiderült a „polgári, nemzeti, keresztény közösség vezetőjeként” felelőssége van Szolnokért, hiszen csak egy ciklusban nem kapták meg a választóktól ott a bizalmat.

És akkor a megállapodás:

Lesz M4, csak nem így fogják hívni, nem autópálya lesz, és nem Simicska fogja építeni. Orbán szerint ugyanis az unió miatt ellehetetlenült a fejlesztés. De megmarad ugyanaz a nyomvonal, „csak más műszaki tartalommal”, azaz nem autópálya, hanem autóút lesz. (Az M4-es autópálya építését – amiben a Közgép is részt vett – az év elején állította le a kormány előbb az unióra, majd kartellgyanúra hivatkozva. Részletek itt.)

Megépítik a Szolnokot északi irányból elkerülő utat.

360 hektáros ipari parkot fognak kialakítani: a földet a kormány veszi, a többit a város állja.

MÁV-sporttelep fejlesztése 1 milliárd forintból.

1 milliárd fejlesztés a művésztelepnek.

A tiszaligeti strandra 3 milliárdot ad a kormány.

1 milliárdból kikötőt építenek Szolnokon.

Közös fejlesztési tervet készítenek arról, hogyan lehet több Szolnokon készült vasúti járművet hasznosítani.

Forrás: HVG
KP

 

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]