Kiemelkedően teljesít a magyar ipar

Az előző hónap kimagasló teljesítményét tartva, júniusban az ipari termelés 11,3%-kal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Az első félévben 9,4%-kal volt magasabb a termelés, mint az előző év azonos időszakában.

A KSH adatai alapján az ipari termelés 2014 júniusában 11,3%-kal haladta meg az egy évvel korábbit, mely egyrészt az alacsony bázisnak, másrészt a feldolgozóipar 12,9 százalékos növekedésének köszönhető. 

A feldolgozóipar tizenhárom alága közül tizenkettőben mértek termelésbővülést. A bővüléséhez elsősorban a járműgyártás, illetve az ehhez kapcsolódó beszállítói ágazatokon kívül az élelmiszeripar és az elektronikus fogyasztási cikkek gyártásának növekedése járult hozzá.

2014 első hat hónapjában – 2013 azonos időszakához viszonyítva – az egy alkalmazásban állóra jutó ipari termelés 7,2%-os bővülése a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozások körében 2,3%-os létszámnövekedés mellett következett be.

A húzóágazattá váló járműgyártáson kívül a bővüléshez júniusban a feldolgozóipari ágazatok szinte mindegyike hozzájárult, melynek belföldi eladásai júniusban 11%-kal haladták meg az egy évvel korábbit. A belső kereslet élénkülését mutatja, hogy az ipar belföldi értékesítése január–júniusban 1%-kal, júniusban 8,4%-kal nőtt 2013 azonos időszakához képest.

Folyamatos kimagasló teljesítményt nyújt az ipari export, ami az év első hat hónapjában 12,2%-kal, júniusban 15,1%-kal bővült 2013 azonos időszakához viszonyítva.

A feldolgozóipar exportértékesítésének közel felét adó két alágból a több mint egyharmad részt képviselő járműgyártás kivitele júniusban 24,4%-kal nőtt.  A másik meghatározó alág, a feldolgozóipari export majdnem egyhetedét adó számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának exportvolumene 1,2%-kal emelkedett.

Területi bontást illetőn 2014 első félévében az ipari termelés mindegyik régióban növekedett. A legnagyobb mértékű bővülést a Nyugat-Dunántúlon mérték 20%-kal, a többi régióban 3,8 és 15 % közötti volumenbővülést mértek.

Megyék tekintetében Győr-Moson-Sopron megyében nőtt legjobban az ipari termelés, ahol január-júniusban 26,1 százalékos növekedést mértek az előző év azonos időszakához képest.

Forrás: Nemzetgazdasági Minisztérium

BNG
Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]