Kezdődhet a fejlesztés a Bács-Kiskun Megyei Kórházban

Hatékonyabbá válhat a daganatos betegek gyógyítása a kecskeméti megyei kórházban, miután 1,25 milliárd forint pályázati forrásból korszerűsítik az onkoradiológiai központ sugárterápiás eszközparkját.
– Nagy nehezen elérkezett ez a nap is – összegzett a tegnapi tájékoztató rendezvényen dr. Svébis Mihály, a megyei kórház főigazgatója, aki az évek óta húzódó projektet „hosszú meneteléshez” hasonlította (valóban régóta szóltak a hírek a milliárdos fejlesztésről, a témában az első cikket 2012 októberében közöltük). Úgy tűnik, a jelek szerint valóban célegyenesbe került a fejlesztés: pár hete aláírták a szállítóval a szerződést, az első eszközök szeptemberben érkeznek, és a tervek szerint az év vége előtt el tudják kezdeni a kezeléseket az új gépekkel.

Mint elhangzott, a kórházban a legtöbb beteg ma is gondosan megtervezett kombinált kezelésben részesül – beleértve a kemoterápia, műtét, sugárterápia és/vagy célzott terápia alkalmazását –, hogy megkapja a gyógyulás legkedvezőbb lehetőségét. Az intézményben a betegek rövid időn belül hozzájutnak a szakszerű kezeléshez. A meglévő sugárterápiás eszközpark viszont egyrészt már csak jelentős karbantartási és javítási költséggel üzemeltethető, másrészt egyre nehezebben biztosítható általa a magas minőségű onkológiai ellátás.

Dr. Pajkos Gábor belgyógyász, klinikai onkológus, a központ főorvosa lapunknak elmondta: a legtöbb eszközük 1997 óta szolgálja a daganatos betegek gyógyítását. Ugyanakkor a kecskeméti az ország öt legnagyobb betegszámú centruma közé tartozik, így a műszerek a nagyfogú igénybevétel következtében „megérettek a cserére”. Az üzembe állításuk óta eltelt 18 év alatt rengeteget fejlődött a sugárterápia technológiája, az elkövetkező hónapokban természetesen ilyen korszerű eszközökkel szerelik fel a központot. Megjelent például az úgynevezett képvezérelt sugárterápia, ami azt jelenti, hogy kezelés közben is lehet követni a daganatos szerv illetve a daganat változásait, és a gép automatikusan ehhez igazítja a terápiát

Forrás: baon.hu

HSZA
Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]