Három év eltiltást és bírságot kapott az ételmérgezést okozó szarvasgombás pesto gyártója

Másfél millió forint élelmiszerlánc-felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte, kistermelői regisztrációját törölte, és 3 évre eltiltotta a tevékenység gyakorlásától az első fokú élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság a szarvasgombás pesto okozta botulizmus esetben érintett kistermelőt - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.

A járványügyi nyomozás alapján megerősítést nyert, hogy a botulizmus megbetegedésért a kistermelő által gyártott termék tehető felelőssé, a határozat nem jogerős - áll a közleményben. Azt is megjegyzik ugyanakkor, hogy a megbetegedést okozó termékekkel azonos tételek vizsgálatára - mivel a termékeket elfogyasztották, az érintett tételeket pedig a nyomon követési rendszer hiánya miatt nem lehetett felderíteni - nem volt lehetőség. A megvizsgált más tételekből és egyéb termékkörből származó, összesen 119 késztermék- és 7 fűszer esetében a botulizmusért felelős baktérium, vagy anak toxinja nem volt kimutatható - olvasható a közleményben.

    A Nébih közleménye kiemeli: a pesto előállításához használt technológia nem volt megfelelő, mert a botulizmusért felelős Clostridium botulinum (Cl. botulinum) spórák túlélését nem akadályozta meg. A termékek készítéséhez használt konyhai befőző készülék akkreditált laboratóriumi mérései alapján megállapítható, hogy az alkalmazott technológiai eljárás - maximum 95 fok, 120 perc - a Cl. botulinum spórák elpusztítására nem alkalmas, mivel azokat csak 120 fok fölött, magas nyomáson lehet elpusztítani.

    A hatósági vizsgálat feltárta, hogy a kistermelő számos, a kistermelőkre vonatkozó élelmiszerbiztonságot garantáló jogszabályt is megszegett. Többek között többször megváltoztatta az élelmiszer előállítás helyszíneit a hatóság tájékoztatása nélkül, a termékeit nem a saját maga által termelt alaptermékekből készítette, nyomon követési rendszert nem működtetett, értékesítési területe meghaladta a jogszabályban előírt kistermelői korlátokat, valamint a termékek megnevezése, jelölése is több ponton hibás volt, amivel megtévesztette a fogyasztókat.

    A Nébih június 21-én közleményben figyelmeztetett a botulizmus vagy a köznyelvebn kolbászmérgezésnek ismert ételmérgezés veszélyére. Közölték: alapos a gyanú, hogy Keksz Zsolt egri kistermelő Gourmand Company márkajelzésű készítményeitől betegedett meg botulizmusban négy ember. Az illetékes élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság a kistermelő tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztette, és kötelezte őt a termékeinek visszagyűjtésére.

    A botulizmus betegség tüneteit a Clostridium botulinum nevű, spóraképzésre képes, rendkívül ellenálló baktérium anyagcsereterméke, toxinja okozza. A baktérium a rosszul hőkezelt, vagy hibásan pácolt és helytelenül tárolt élelmiszerekben fordulhat elő. Az élelmiszerrel a szervezetbe jutott baktériumméreg 6-36 óra múlva, de akár 10 nap múlva is különböző idegrendszeri tüneteket okoz. A betegség orvosi ellátás nélkül a végső szakaszában a légzés, szívműködés leállásával jár.

    Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat korábban azt közölte: nemzetközi és magyarországi járványügyi információk, valamint a Nébih adatai alapján Magyarországon egy, Grúziában és Franciaországban három esetben fordult elő olyan botulizmus megbetegedés, amelyet megelőzően a beteg a magyar termelő termékéből fogyasztott. A gyártó 12 termékcsoporton belül mintegy 61 féle, csak zöldségféléket tartalmazó terméket állít elő.

Forrás: MTI

KP

 

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]