Fel kell készíteni a cégeket a paksi atomerőmű bővítésében való részvételre

Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a következő időszak egyik legfontosabb feladatának nevezte a magyar cégek felkészítését a paksi atomerőmű bővítésében való részvételre. A nemzeti fejlesztési miniszter az MTI-nek adott interjúban remélte, hogy viszonylag gyorsan megállapodás születhet a bővítésével kapcsolatos államközi hitelszerződésről, és így hamarosan indulhatnak a műszaki egyeztetések.
Az orosz féllel kötött megállapodások alapján a Roszatom kész fogadni 40 százaléknyi magyar beszállítói hányadot, de ennek tartalommal való megtöltéséhez a potenciális cégeket fel kell készíteni a kontrollált és szigorú szakmai feltételekre, kapacitásuk bővítésére.

A felkészülés jegyében az MVM Paks II Atomerőmű Fejlesztő Zrt. országos fórumokat tart, ahol a lehetséges beszállítók megismerhetik az elképzeléseket. Azzal, hogy Magyarország a 2014-2020-as időszakban a források 60 százalékát közvetlen gazdaságfejlesztésre fordítja, lehetőségük lesz a cégeknek technológia- és kapacitásfejlesztésre is. A felkészített magyar cégeket a Roszatom is minősíti, és a folyamaton átjutó magyar cégek számára ez nemcsak egyedi és belföldi lehetőséget jelent, hanem az orosz atomenergetikai cég más projektjeikbe is bekapcsolódhatnak.

Akét új blokk építésének megkezdéséig több éves előkészítő munkával lehet eljutni, és ebben meghatározó jelentősége lesz a jelenlegi is működő paksi atomerőműben szerzett tapasztalatoknak, amelyet nemzetközi szinten is elismernek. Az atomerőmű bővítésének elvi előkészítése régóta tart az MVM által elindított Lévai-projektben, tavaly májusban pedig a projektben végzett munkát, és az összegyűlt dokumentumokat az MVM Paks II Atomerőmű Fejlesztő Zrt. vette át és viszi tovább. 

Építeni lehet a Budapesti Műszaki Egyetemen meglévő jelentős atomenergetikai szaktudásra és nemzetközi együttműködésre. Nemzetközi szerződések alapján a magyar egyetem külföldi szakemberek képzésébe tudott már eddig is eredményesen bekapcsolódni, a hallgatók az elméleti ismeretet az egyetemen, a gyakorlati tudást az MVM Paksi Atomerőmű Zrt-ben szerezhetik meg.

Forrás: MTI, kormany.hu



Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]