Dorogra szállítják az Illatos úti hulladékot

A dorogi égetőműbe szállítják május végéig a legveszélyesebb anyagokat a vegyiművek Illatos úti telephelyéről. Katasztrófahelyzet nincs. A Miniszterelnökséget vezető miniszter által elindított vizsgálat az illegálisan elhelyezett hulladék ügyében még tart. Az LMP fővárosi képviselője a csődtörvény módosítását szorgalmazza.

A Budapesti Vegyiművek Illatos úti telephelyéről május 31-ig kell elszállítani azt a 991 hordót, amely a legveszélyesebb anyagokat tartalmazza – közölte Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott. Tájékoztatása szerint folyamatosan szállítják el a hordókat a dorogi égetőműbe, ahol megsemmisítik a veszélyes anyagot. Tarnai Richárd hangsúlyozta, az Illatos úton nincs közvetlen katasztrófahelyzet, így a kormányhivatal közbeszerzést ír ki a szállításra. A cél az, hogy az év végéig minden hordó elkerüljön a telepről.

Ismert, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt csütörtökön jelentette be, hogy azonnali helyszíni vizsgálatot rendelt el az Illatos úti telepen, ahol csaknem háromezer tonna hulladékot helyeztek el illegálisan. A miniszter az elszállítás költségeit 1,1 milliárd forintra becsülte, amit a Nemzetgazdasági Minisztériumnak kell megelőlegeznie, majd ez az összeg a felszámolás alatt lévő vegyiművek vagyonából érvényesíthető.

Az Illatos úti szennyezés kapcsán a csődtörvény módosítását kezdeményezte az LMP fővárosi képviselője. Csárdi Antal lapunknak elmondta, a környezetvédelmi hatóság korábban ötvenmillió forintra büntette meg a vegyiműveket, amelyet 2007 óta már a felszámoló irányított. Hangsúlyozta, a felszámolás sokszor egy évtizedig is elhúzódik, a veszélyes anyagok viszont ott maradnak. „Az ilyen jellegű, az emberi környezetet és az emberek egészségét veszélyeztető szennyezést nem ad hoc jelleggel, hanem törvényi automatizmussal kellene kezelni” – vélekedett az LMP-s képviselő.

A párt törvényjavaslatának lényege szerint az államnak ilyen esetekben meg kell hiteleznie a környezet mentesítésének költségeit, s ezt a pénzt a felszámolt cég vagyonának értékesítéséből kapná vissza a költségvetés. Csárdi Antal úgy véli, a környezetvédelmi hatóság bírságolási lehetőségeit is szigorítani kellene, hisz álláspontja szerint a vegyiművek telepén történtek is rávilágítanak arra, hogy a környezetvédelmi hatóságnak jelenleg nincsenek hatékony eszközei a környezetszennyezés megelőzésére.

Forrás: Magyar Hírlap
KP

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]