Családi vállalkozás fejlesztett Nyíregyházán

Uniós támogatással fejlesztette telephelyét az autóipari és mezőgazdasági alkatrészek bevonatkezelését végző nyíregyházi K-Kettő 2001 Felületkezelő Kft. 
Uniós támogatással fejlesztette telephelyét az autóipari és mezőgazdasági alkatrészek bevonatkezelését végző nyíregyházi K-Kettő 2001 Felületkezelő Kft. - közölte a családi vállalkozás tulajdonosa, ügyvezető-igazgatója.
Kriston István elmondta, hogy a vállalkozás az Új Széchenyi Terv pályázatán 42 millió forintot nyert a beruházásához, amihez saját forrásból szintén 42 millió forintot tett hozzá. A beruházás során építettek egy több mint 450 négyzetméteres üzemcsarnokot, amelyben alapanyag- és készáru raktárak, szociális helyiségek is helyet kaptak, emellett technológiai és informatikai fejlesztést is megvalósítottak. 
A tulajdonos kiemelte, hogy a fejlesztés hat új dolgozó munkába állításával is járt, így jelenleg a vállalkozás már ötven embernek ad munkát a súlyos munkanélküliséggel küzdő térségben.
A nyíregyházi családi vállalkozás hazai és külföldi autó-, illetve mezőgazdasági alkatrészgyártóknak egyaránt végez felületkezelő munkát. Tavaly a cég 605 millió forint árbevételt ért el. Az idén ezt az összeget tartani szeretnék, amire a rendelésállomány alapján van is remény. Kriston István hozzátette, hogy a kft. megalakulása óta nyereséges, és 2014-ben is eredményes gazdálkodást várnak.

Forrás: MTI / vállalkozó.info

LE
Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]