Nemcsak módosítások történtek, hanem az Alkotmánybíróság sem volt tétlen, amikor mintegy egy héttel a hatálybalépés előtt, a 7/2014. (III. 7.) AB határozattal megálla­pította, hogy az új Ptk. 2:44. §-án belül a „méltányolható közérdekből” szövegrész az alaptörvénnyel ellenes, ezért megsemmisítette azt.
Az év utolsó napjaiban pedig a 2013-as év utolsó törvénye, a mindent bele, közismertebb nevén a 252-es salátatörvény csaknem 10 oldalon át, több mint 100 szakaszt érintve módosította a még hatályba sem lépett új Ptk., valamint Ptké. szabályait, az érvénytelenségre vonatkozó részt sem kímélve. (Lásd a 2014. évi CCLII. tv. 188. §-át, mely a Ptk. 106. §-át módosítja, és a vállalkozások közötti szerződési feltétellel kapcsolatos közérdekű keresetre vonatkozik. A változtatás a 2011/7/EU irányelvnek való megfelelés érdekében történt.)”

„A kódex hatodik könyvének VI. címe alatti szakaszait olvasva látható, hogy a semmisség és a megtámadhatóság közötti megkülönböztetés megmaradt, de a semmisségnél történtek változtatások, melyek elsősorban a kialakult bírói gyakorlattal összhangban történtek. Így az 1/2005. PK vélemény és az 1/2010. PK vélemény 2. pontja törvényi szintre emelkedett, bár ettől még a semmisség jogi lényege tartalmilag nem vál­tozott, csak annyi történt, hogy a törvény szövegébe került, miszerint a szerződés semmisségét a bíróság hivatalból észleli. Ugyanakkor kikerült a jogszabályból, hogy a szerződés semmisségére bárki határidő nélkül hivatkozhat. A szerződés semmisségére ezentúl az hivatkozhat és ezzel kapcsolatos pert az indíthat, akinek ehhez jogi érdeke fűződik, vagy akit erre törvény feljogosít.

A megtámadási határidőt tekintve is észlelünk változásokat, bár az egyéves elévülési jellegű határidő megmarad, de ezt egységesen a szerződés megkötésétől kell majd számítani. A változás a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha a tévedés, megtévesztés felismerésekor megszűnik az egyéves határidő elévülésének a nyugvása, ezt követően a 6:24. § (2) bekezdése alapján már csak 3 hónap áll rendelkezésre ahhoz, hogy pert indíthassunk.

Az érvénytelenség jogkövetkezményeinek új rendszerét tekintve világossá válik, hogy az új Ptk.-ban az összefüggések is másképpen jelentkeznek, és nem pusztán egyszerű változtatásokról van itt szó. Összehasonlítva a korábbi törvényt az újjal, a régi jogszabállyal ellentétben a kódex az érvénytelenség általános joghatásaként kimondja, hogy érvénytelen szerződésre jogosultságot alapítani és a szerződés teljesítését követelni nem lehet. Az új Ptk. elsődleges jogkövetkezményként az érvénytelen szerződés visszamenő hatállyal történő bíróság általi érvényessé nyilvánítását szabályozza. Erre akkor kerülhet sor, ha az érvénytelenség miatti érdeksérelem a szerződés megfelelő módosításával kiküszöbölhető, vagy az érvénytelenség oka utóbb megszűnt. A kódex külön szabályozza azt az esetet is, amikor a szerződés a felek akaratából válik érvényessé azáltal, hogy az érvénytelenségi okot a felek utólag kiküszöbölik, vagy annak más okból való megszűnése esetén a szerződési akaratukat megerősítik.

Az érvénytelenség másik elsődleges jogkövetkezménye az eredeti állapot helyreállítása, melynek kapcsán az új Ptk. egyértelművé teszi, hogy az csak a nyújtott szolgáltatások természetbeni visszatérítése útján történhet. Fontos új rendelkezés az is, amely kimondja, hogy az eredeti állapot helyreállítása során a bíróságnak gondoskodnia kell a szolgáltatások eredeti értékegyensúlyának fenntartásáról.

A jogalkotó nem vette át a régi Ptk.-ból azt a jogintézményt, amely a határozathoza­talig hatályossá nyilvánítja a szerződést. ­Abban az esetben, amikor sem a szerződés érvényessé nyilvánítására, sem az eredeti állapot természetbeni visszaállítására nem kerülhet sor, a jogalap nélküli gazdagodás elvére támaszkodva rendezi a kódex a felek helyzetét. Az új Ptk. kimondja, hogy ebben az esetben a bíróság elrendeli az ellenszolgáltatás nélkül maradt szolgáltatás ellenértékének pénzbeli megtérítését.

A fiduciárius hitelbiztosítékok semmisségéről és a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos szabályokról az Ügyvédvilág következő számában lesz majd szó.”

A cikk az Ügyvédvilág 2014. áprilisi számában jelent meg.

 

dr. Bednár András