Az NMH Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóságának összefoglaló jelentése

Az Emelőgépek üzemeltetésének munkabiztonsági célvizsgálatáról.
A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatósága (a továbbiakban: NMH MMI) 2013. évi ellenőrzési irányelveinek „II. A munkavédelmi ellenőrzés elvei” című fejezete „Az ellenőrizendő főbb tevékenységi körök, szakmák, ágazatok” rész 2. pontjában kiemelt ellenőrizendő területként szerepel az Emelőgépek üzemeltetésének munkabiztonsági célvizsgálata.
Az emelőgépek üzemeltetésének ellenőrzését az indokolta, hogy 2012-ben a kiemelt ellenőrzési területek kijelöléséig beérkezett azonnali jelentések alapján megállapíthatóan, szabálytalan emelőgép üzemeltetéssel, teheremeléssel, anyagmozgatással kapcsolatban több halálos és súlyos (csonkolásos, életveszélyes) kimenetelű munkabalesetet jelentettek be.
Az ellenőrzési tematikában kiemelten fontos szerepet kapott az emelőgépek kezelői jogosultságának az ellenőrzése.
A teherkötözők képzését jelenleg a munkáltatók végezhetik saját munkaterületükön pl. munkavédelmi oktatás keretében. Korábban országos érvényű teherkötözői jogosultságot lehetett szerezni, amely bármely munkáltatónál érvényes lehet.
A munkavédelmi oktatásról a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 55. § rendelkezik. Az ellenőrzés alá vont emelőgép kezelők, kötözők munkavédelmi oktatása 558 esetben elmaradt.
Az emelőgép napló az a minden emelőgépen elhelyezendő dokumentum, amelyből az emelőgép „élete” nyomon követhető. Kiderül belőle az emelőgép mindennapi állapota a kezelő által végzett műszakonkénti vizsgálat megállapítása szerint, a meghibásodások, azok kijavítása, a karbantartások ténye, a felülvizsgálatok fajtája és időpontja, a felülvizsgáló neve, megállapításai.
Ehhez képest a gyakorlatban, sok esetben pl. csak az üzemórák nyilvántartására használják ezt a formájában nem, csak tartalmában megkötött dokumentum, mely lehet akár „kockás” füzet is.
A kockázatértékelés általában nagyon általános jellegű volt. A bemutatott kockázatértékelések vizsgálata során a legtöbb munkáltatónál kiderült, hogy az emelőgéppel végzett tevékenység kockázatainak felmérése hiányzott, vagy általános, erősen leegyszerűsített volt, és a szükséges intézkedések megtételét a hiányosságok megszüntetésére sem tartalmazta.
Az „Emelőgépek üzemeltetésének munkabiztonsági ellenőrzése” célvizsgálat a munkahelyi körülmények javításában a feltárt hiányosságok munkáltatói megszüntetésére irányuló törekvések miatt a megfelelő szemlélet kialakítása terén jelentős szerepet játszott.
A teljes Összefoglaló Jelentés letöltése.
Kling Péter