A pécsiek gazdaságélénkítést akarnak

Több mint hat és félezren küldték vissza javaslataikat, tanácsaikat Páva Zsoltnak Pécs jövőjével kapcsolatban. Erről maga a polgármester számolt be, részletesen is bemutatva a Pécs2020 Program kérdőíves eredményeit.

Csaknem 32 milliárd forint felhasználásáról kérdezte meg a pécsieket Páva Zsolt még március elején kérdőíveken. Ezekben a hetekben zárul le ugyanis a szaktárcával folyó tárgyalás arról, hogy Pécs és a kormány mely helyi fejlesztési irányokat támogassa – uniós pályázatokon keresztül. Pécs ugyan rendelkezik fejlesztési tervekkel, de azok végső formába öntése előtt Páva fontosnak tartotta, hogy megkérdezze a pécsiek véleményét is.
- Az elmúlt napokban összesítettük a több mint hat és félezer (egészen pontosan 6506) pécsi véleményét, akik visszaküldték postán vagy emailben a Pécs2020 kérdőívet. Világosan látszanak az irányok, hogy melyek azok, amelyeket a pécsiek fontosnak tartanak – közölte Páva Zsolt.
A pécsi polgármester szerint a pécsiek elsöprő többséggel állnak ki a munahelyteremtő és helyi gazdaságot élénkítő programok mellett, ez a fő célja a városvezetésnek is. Az viszont némileg meglepő volt számára, hogy csaknem ugyanennyire fontos célként jelölik meg egy uszoda-aquapark építését is Pécsen.
- Munkát, megélhetést és a szórakozást tartják a legfontosabbnak a pécsiek, a visszaküldött eredmények alapján. Ez olyannyira meghatározó véleményként jelent meg a válaszok során, hogy nem mehetünk el mellette – magyarázta Páva Zsolt.
A polgármester rámutatott, hogy a felmérés alapján egészen pontosan meg lehet jelölni a fő prioritásokat, így pontosan lehet tudni, mely beruházásokra és programokra akar támogatást szerezni Pécs.
- Az egyéni, szabadon írható fejlesztési javaslatok között toronymagasan egy uszoda, wellnes és vagy aquaprak építése szerepelt, de az út, járda felújítások és több bicikliparkoló igénye is markánsan megjelenik – mondta.
 
Ezután a kérdőív eredményeit ismertette részletesen, amely alapján a következő „erősorrendet” lehet megállapítani a fejlesztési irányokban:
1. Iparfejlesztés (89,12%)
1. Munkahelyteremtés (88,2%)
2. Helyben készült termékek előnyben részesítése (84,34%),
3. Új Vásárcsarnok építése (71,69%)
4. Helyi vállalkozások támogatása (67,19%)
5. Új parkok és zöldebb közterületek kialakítása (65,13%)
6. Csökkentenie kell a városnak a kiadásait és az önkormányzat működési költségeit (65%)
 7. Napelempark a Tüskésréten (52,79%)
 
Páva Zsolt zárásként elmondta, ezen sorrend alapján immár pontosan összeállíthatja Pécs azokat a fejlesztési célokat, amelyek a legfontosabbak a pécsiek és a város számára, és amelyeket meg fognak valósítani 2020-ig.
A polgármester azt mondta, a következő napokban véglegesítik a részletes, konkrét fejlesztési programokat is, amelyhez a kormány támogatását kéri majd Pécs.

Forrás: vállalkozó.info

ZBT
Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]