A közlekedés a gazdaságfejlesztés kulcsa

Magyarországon a közlekedési ágazat fejlesztése a gazdaságfejlesztés kulcsa – jelentette ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.

Tasó László a Nemzeti Közlekedési Napok megnyitóján elmondta: közlekedésfejlesztésre 2020-ig 2500 milliárd forint forrás áll rendelkezésre. Magyarország versenyképességének javítása érdekében az eljárási rendek egyszerűsítésére, a források felhasználásának dinamizálására van szükség, ezért további változásokra lehet majd számítani.

A közlekedéspolitikáért felelős államtitkár emlékeztette a résztvevőket, hogy a következő napokban csaknem 220 milliárd forint értékben jelennek meg vasúti és közúti beruházásokhoz kapcsolódó kivitelezési közbeszerzési kiírások; novembertől következő év februárig pedig hasonló nagyságrendű közbeszerzések indulnak majd.

Tasó László felsorolta a következő években megvalósuló közúti, vasúti, vízi és légiközlekedési fejlesztéseket, kiemelve az ország több pontján létrejövő közlekedési csomópontokat, a több közlekedési ág találkozásával kialakuló úgynevezett intermodális központokat.

Kitért arra is, hogy például az elmúlt években 60 milliárd forintot fordítottak kerékpárút-fejlesztésre. A program még folytatódik: 64 nyertes pályázatot már elfogadtak, s újabb 1500 kilométerrel nőhet a hazai kerékpárutak hossza.

Szalóki Flórián, az NFM közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkára az ország közlekedési rendszereinek fenntartása, működtetése és fejlesztése érdekében dolgozó szakemberek előtt közcélnak nevezte, hogy "ne bukjunk forrást". A közlekedési infrastruktúra finanszírozásáról szerdán külön szekcióülést tartanak a közlekedési napok keretében.

Forrás: kormany.hu

DrVI

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]