A kétgyermekesek adókedvezménye nőni fog

A kétgyermekesek gyermekenként járó adókedvezményének megnövelt összege volt az egyetlen újdonság a nemzetgazdasági miniszter jövő évi költségvetésről szóló sajtótájékoztatóján.

Emellett még egyszer bejelentette ugyanazt az adócsomagot, amivel kedden előállt.

Tetszhetett a kormánynak a tegnap bejelentett adócsökkentés fogadtatása, ugyanis Varga Mihály szerdán még egyszer bejelentette az adócsomagot.

A nemzetgazdasági miniszter a szerdai kormányülés közben tartott rövid sajtótájékoztatót, és elmondta, hogy a kormány elkezdte a 2016-os költségvetési javaslat tárgyalását. A javaslatot több ülésen fogják tárgyalni, és a tervek szerint május 13-ig kerül a parlament elé. A tegnap bejelentett adócsomagot viszont elfogadta a kabinet. Vagyis,

az egykulcsos személyi jövedelemadó 16 százalékos kulcsának 15 százalékra csökkentését, ami 120 milliárd forint bevételkiesést jelenthet majd a költségvetésnek,

a sertés tőkehús áfájának csökkentését 27-ről 5 százalékra, ami 25 milliárd forint bevételkiesést eredményezhet

a kétgyermekesek családi adókedvezményének növelését, ami gyermekenként 10 ezer forintról 12500 forint lesz jövőre (ez volt az egyetlen új információ), és 15 milliárd forint bevételkieséssel jár,

a közigazgatási díjak csökkentését, ami azt jelenti, hogy 5-10 milliárd forint értékben fognak csökkeni a díjak és illetékek, vagy egyes díjak meg is szűnhetnek. Hogy melyek, azt nem árulta el Varga, azt mondta, még át kell fésülni azokat. Példaként a 3 ezer forintos tűzgyújtási díjról mondta azt, hogy el tudják képzelni ennek a csökkentését vagy akár megszüntetését.

Az intézkedések fedezetét a gazdasági növekedés fogja adni a miniszter szerint. A költségvetést 2,5 százalékos növekedéssel, 1,8 százalékos inflációval, 2 százalékos hiánnyal tervezik.

A kérdésre, hogy egészségügyre, oktatásra mennyivel fog többet költeni az állam jövőre, csak azt mondta, egyetlen tárca sem kaphat kevesebb támogatást, mint 2015-ben.

Forrás: HVG 
KP

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]