Újabb mérföldkövet lépett át az NHP

November 28-val 508,8 milliárd forint összegű Növekedési Hitelprogram (NHP) szerződésről nyújtottak be a pénzintézetek adatokat a Magyar Nemzeti Bank felé, így a második szakasz kihasználtsága meghaladja az eredetileg meghatározott plafont, az 500 milliárdot.

Amikor a Növekedési Hitelprogram első szakasza lezárult az MNB Monetáris Tanácsa (MT) a tavaly október 1-vel elindított második szakasz keretösszegét 500 milliárd forintban határozta meg azzal, hogy az szükség esetén maximum 2000 milliárd forintig megemelhető.

2014 elején nagyon úgy tűnt, hogy nem lesz szükség a keret emelésére, sőt, még az 500 milliárd is sok lesz, mert az első hónapokban visszafogott érdeklődés mutatkozott a termék iránt. Azonban némi kiterjesztést, és igen erős médiakampányt követően, a szezonalitást követve megindult a vállalati "roham" az olcsó hitelekért.

Ha ez nem történt volna meg, akkor a november végével az 500 milliárdos keret elérése a program végét jelentette volna.

Az MNB statisztikája szerint november 28-ig :

 - az 508,8 milliárd forintnyi szerződésből eddig 408,2 milliárd forintot folyósítottak,
 - 17 051 ügyletről és 11 960 vállalkozásról van szó,
 - a leszerződött összeg 98%-a új hitel,
 - ez utóbbin belül a beruházási hitelek részesedése 59%, a forgóeszközhiteleké 28%, az EU-s hiteleké 13%,
 - az új beruházási hitelek átlagos összege 23 millió forint, az új forgóeszközhiteleké 59 millió forint, az EU-s hiteleké 35 millió forint,
 - az új beruházási hitelek átlagos futamideje 6,9 év, a forgóeszközhiteleké 2 év, az EU-s hiteleké 1,4 év,
 - beruházási hitelt inkább a kisebbek (mikrovállalkozások) vettek fel, EU-s hitelt pedig inkább a nagybankok nyújtottak.

A nagybankok kihelyezéseinek felét teszik ki a beruházási hitelek, míg a kis- és közepes bankoknál, valamint a takarékszövetkezeteknél a hitelek túlnyomó többsége ilyen célú. Az EU-s hitelek nyújtásával főként a nagybankok foglalkoznak a programban.


Regionális eloszlás

Vállalatméret szerint tekintve megállapítható, hogy a mikrovállalkozások hitelfelvétele közel 80 százalékban új beruházási hitelekre irányul, míg a kis- és közepes vállalkozásoknál 50 százalék körüli az új beruházási hitelek részesedése.

Kép forrása: mfor.hu

Az ágazati eloszlást tekintve a mezőgazdaság, a kereskedelem, javítás és a feldolgozóipar ágazatok részesedése kimagasló, a hitelek közel háromnegyede ebbe a három ágazatba irányul.


Forrás: MTI, MNB, Portfolio, mfor.hu


OB

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]