Új piacokra törtek és növelték bevételüket a Széchenyi Tőkealap-Kezelő Zrt. portfóliócégei

Fontos: Nem csak az a célja a tőkebefektetőnek, ahogy a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt.-nek, hogy megtalálják a tőkebefektetésre alkalmas partnereiket, hanem az is, hogy egy kölcsönösen előnyös megállapodás, illetve néhány év együttműködés után mindannyian nyertesként inthessenek búcsút a másiknak. Éppen ezért a befektetés után folyamatosan figyelemmel kísérik a vállalatok működését és eredményességét. Alapításuk harmadik évfordulóján összegezték befektetési projektjeik részeredményeit.

Az SZTA három éves összefoglalójában a következő közleményt adta ki:

"Portfoliócégeink több mint fele növelte árbevételét 2013-ban, s ami különösen örömteli, hogy a befektetésekből megvalósuló fejlesztések és beruházások segítségével e rövid idő alatt minden 10. társaságból 4 az eredményességét is növelni tudta. Külön pozitívumként könyvelhetjük el, hogy a cégek 75 százalékánál a foglalkoztatás is bővült, 25 százalékuk pedig megőrizte közvetlen, vagy közvetett munkavállalóinak létszámát.

Mivel az Alap elsősorban a hagyományos iparágakban keresi befektetési célpontjait, külön örvendetes, hogy az innovációs készség és az exportképesség ezekben a cégekben meghaladja az előzetes várakozásokat, és messze felülmúlja az átlagos szintet. A befektetések közel háromnegyedénél – saját termék vagy szolgáltatás fejlesztése révén – megjelenik az innováció. A 2012-es befektetések körében ez az arány már 77 százalékos, a 2013-ban megvalósultak közül pedig a cégek több mint feléről mondható el, hogy innovatívak."


Az EU egyedi engedélyének köszönhetően tavaly óta a befektetések összeghatára 220 millió forintra emelkedett, ami azt jelentette, hogy az SZTA potenciális partnerekből álló kkv-köre egyre inkább a nagyobb cégek irányába tudott bővülni. Részben ennek tulajdonítható az a lényeges változás, hogy míg 2012-ben a vállalkozások egyik fő motivációja a kapacitásbővítés volt, addig a 2013-ban tőkéhez jutó cégek esetében jóval kiemelkedőbb cél volt a saját termék vagy szolgáltatás határokon túli megjelentetése is.

A vállalkozások tőkebevonásának legfontosabb célja a hazai piacbővítéshez szükséges források megteremtése volt. A kapacitásbővítés, illetve a külpiacra lépéshez szükséges finanszírozás előteremtése mellett a kínálatbővítés is a fő indítékok között szerepelt. A vállalatok terveit az SZTA 4,5 milliárd forintra rúgó befektetése mellett további 1,5 milliárd forintos magánforrásból származó tőke is segítette.



Források: MTI , Gazdasági Kutató Intézet, szta.hu

OB

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]