Tőkebevonás - Múltbéli teljesítményt, a tervek megvalósíthatósága, illetve személyi és tárgyi biztosítékok vizsgálata

Amikor a szakértők, befektetők egy-egy vállalkozás vagy startup múltbéli teljesítményét vizsgálják, sokan úgy gondolják, teljesíthetetlen elvárásokra kell számítaniuk, hiszen üzleti eredményeket, trendeket nem tudnak majd felmutatni. De a cégek hamar rájönnek, hogy nem erről van szó, és hogy sok mindent tehetnek ők maguk is a befektetők bizalmának megalapozásáért.

Amikor múltbéli teljesítményről beszélünk, minden fél számára világos, hogy ennek felmutatása eleve nehézkes, hiszen ezt a vállalati kört többnyire fiatal, pályakezdő, lelkes vállalkozók és vállalkozásaik alkotják. Ez a nehézség azonban a legkevésbé sem ok a tétlenségre: a legtöbb cég esetében egy hosszú listányi, valóban teljesíthető feladatot lehetne összeírni arról, hogy a siker érdekében mi mindenen kell változtatniuk. 

A cikksorozat előző cikkében említésre került, hogy a befektetők három fő tényezőt vizsgálnak, a múltbéli teljesítményt, a tervek megvalósíthatóságát, illetve személyi és tárgyi biztosítékokat.
Vizsgáljuk meg először az elsőt: hogyan „váltható ki” a befektetések esetében az induló cég múltbéli teljesítménye?

Az induló vállalkozásoknak nem csak karriertörténete rövid; előzményeik pénzügyi szempontból is kimutathatatlanok. Az sem ritka, hogy bankszámlájuk sincs; vagy ha van, az nem vállalati folyószámla. Az egyik leggyakoribb általános hiba, hogy a vállalkozás indulását a vállalkozók egyszerűen nem formalizálják – az indulás spontán, mintha csak új hobbiba kezdtek volna.
Ezt azonban mindenképpen meg kell próbálni elkerülni, mert a szálakat később nehéz lesz kibogozni. A kezdetben még apróbb kiadások hamar sokasodnak; ezeket később a vállalkozáshoz kötni pedig már lehetetlen, így számos folyamat, költség és eredmény egyaránt visszakövethetetlen. Legrosszabb esetben, azt sem lehet hitelesen bemutatni, amit a vállalkozás valóban elért.

Folytatás következő cikkünkben ...


forrás: vallalkozo.info, szta.hu, SZTA

 

Amennyiben finanszírozás és tőkebefektetés témában tanácsra van szüksége, kérem írjon itt vagy hívjon a +36 1 486 18 00 callcenter-en keresztül.

Előző cikkünket "Tőkeerős vállalkozások banki megítélése" címmel ajánlom olvasóim figyelmébe. 

Orbán Balázs