Tőkebevonás - Hogyan győzzük meg a befektetőt fiatal cégként? 2.

Mitől lesznek kivitelezhetőek az új cégek tervei? 

A kezdeti lépés lehet piackutatás, versenytárs-elemzés, vagy benchmarkok felállítása – ez mindenképpen szükséges ahhoz, hogy jó bemenő adatokkal induljon az üzleti terv kialakítása. A bizonytalan környezet esetén mindig érdemes több változatban készíteni a tervet. A bank, vagy a befektető feltétlenül látni szeretné pénze megtérülésének esélyét.
Aki képes valós piaci adatokra épülő, különböző optimista és pesszimista forgatókönyveket letenni az asztalra, jelentősen megkönnyíti a befektető döntését, akinek könnyebb egy átlagos megtérülést megbecsülni, illetve láthatja, hogy milyen befektetési összeg-intervallumokban gondolkodhat.

Jelen helyzetben naivitás lenne azt gondolni, hogy bármilyen bank örömmel hitelez induló vagy viszonylag frissen alapított társaságot, hiszen nincsenek meg a tárgyi fedezetek, a projektalapú finanszírozás pedig szinte kimúlt. Tőkeoldali finanszírozásban jobbak az esélyek, akár üzleti angyalok, akár szerves fejlődés révén.

Bármilyen is azonban egy friss vállalkozás jelenlegi helyzete, a tőkebefektetők minden indulót arra biztatnak, hogy a vállalkozás első két évét szánja a feltételeknek való megfelelés elérésére, majd pedig megerősödve, és kellő üzletviteli tapasztalatok birtokában kezdje meg a finanszírozási tárgyalásokat a lehetséges befektetőkkel.

forrás: vallalkozo.info, szta.hu, SZTA

 

Amennyiben finanszírozás és tőkebefektetés témában tanácsra van szüksége, kérem írjon itt vagy hívjon a +36 1 486 18 00 callcenter-en keresztül.

Előző cikkünket "Tőkeerős vállalkozások banki megítélése" címmel ajánlom olvasóim figyelmébe. 

Orbán Balázs