Tőkebefektetés - Korai exit-lehetőségek mérlegelése és problémája 3. - A befektető kénytelen kilépni a vállalatból

Ha a befektető akar kiszállni a cégből, erre általában alapos indoka van, például a sikeres exit esélye minimálisra csökken, vagy a cégvezetés rosszhiszeműsége, szerződésszegése állhat a háttérben.

Íme a harmadik olyan eset a kilépésre(exit), ami a korai exit-ekre ad példát:

3. A befektető kénytelen kilépni a vállalatból

Ha a piaci körülmények megváltoznak, vagy a menedzsment rossz irányba vezeti a céget, és ennek következtében az üzleti terv egyre kevésbé megvalósítható, illetve nem mutatkozik arra esély, hogy meg lehet menteni a céget, a befektető minden lehetőséget megragad, hogy kiszállhasson a cégből.

Szerencsére ritka eset, hogy csak a befektetés után derül rá fény, de sajnos előfordul, hogy a cég tulajdonosa a befektető átverésével próbál tőkéhez jutni, például egyes fontos adatok, információk eltitkolásával, vagy a szerződésben foglaltak szándékos be nem tartásával. Ezzel azért sem érdemes próbálkozni, mert a csalás előbb-utóbb kiderül, másrészt pedig nagyobbat lehet vele bukni, mint azzal, ha a cég nem jut tőkéhez. A vállalatban tulajdont birtokló alapok esetén például akár az a lépés is bekövetkezhet, hogy a befektető eltávolítja az alapítókat a menedzsmentből, hogy új, megbízható cégvezetőkkel pótolja őket.

Éppen ezen esetek kiszűrésére élnek a befektetők a tőkét igénylő vállalatok előzetes jogi átvilágításával, amely biztosítja a befektetőt, hogy a partnerség tiszta lappal indul. Ezen minden egyes cégnek át kell esnie, és csak annak okozhat problémát, akinek van takargatnivalója.

forrás: SZTA blog, vallalkozo.info, HVCA

Előző cikkünkben arról az tőkebefektetési exit-lehetőségről olvashattak amikor a menedzsment kivásárolja a befektető tulajdonrészét tulajdonrészét 


 

Amennyiben finanszírozás és tőkebefektetés témában tanácsra van szüksége, kérem írjon itt vagy hívjon a +36 1 486 18 00 callcenter-en keresztül.

 

Orbán Balázs

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]