Több milliárdos támogatások a kilátásban! Központi régió kizárva!

Elstartolt a 2014–2020-as uniós pályázati ciklus: eddig összesen kilenc pályázatot írtak ki 120 milliárd forintos keretösszeggel. A kis- és középvállalatok az első körben két programra pályázhatnak, a rendelkezésre álló keretösszeg 10 milliárd forint, és akár még idén az első kifizetésekre is sor kerülhet. A központi régió cégei viszont nem indulhatnak ezeken a pályázatokon.

Nincs sok újdonság az eddig kiírt pályázati célok között, szinte valamennyinek az elődjét megtaláljuk az előző hétéves ciklusban is. Nem véletlenül. A pályázatok kiírásakor az Európai Bizottság még nem hagyta jóvá az operatív programokat. Éppen ezért a kormány olyan célokra írta ki a forrásokat, amelyek esetében szinte biztosra vehető az uniós támogatás. Máskülönben saját zsebből kéne állni a cehhet.

A kilenc pályázat közül ötötgazdaságfejlesztési céllal hirdetett meg a Nemzetgazdasági Minisztérium 58 milliárd forint értékben. Ezek közül kettő célozza közvetlenül a kkv-kat: 8,5 milliárd forint áll rendelkezésre a technológiai korszerűsítésre, és 1,5 milliárd forint a külpiaci megjelenés támogatására. Ahogyan ezt már korábban is tudtuk, a GINOP forrásaira pedig kizárólag a konvergencia régió – a Közép-magyarországi régió kivételével Magyarország összes régiója e kategóriába tartozik – vállalkozói pályázhatnak.

Új rend

Az új ciklusban a pályázatok megjelenésétől számítva 30 nap áll a cégek rendelkezésére, hogy felkészüljenek. A szükséges dokumentumokat a 30. napot követően lehet benyújtani. Az új eljárási renddel szeretné a kormányzat elkerülni, hogy egy-egy népszerű pályázatot szinte a kiírása pillanatában be kelljen zárni, mivel az „élelmesebbek” azonnal kimerítik a rendelkezésre álló keretet.

Az új pályázati ciklus az intézményi rendszerben is hoz újat: a korábbi közreműködő szervezet, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megszűnt, helyette az egyes szakminisztériumokhoz kerültek az irányítási feladatok. Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár az átalakítást a szakmaisággal és az átláthatósággal indokolta egy NGM-es sajtótájékoztatón.



Forrás:  vallalkozo.info/MTI/szta.blog.hu, Portfolio.hu, piacesprofit.hu


OB

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]