Széchenyi Kártya: 25 helyett 50 millió lett a limit!

50 millióra nőtt a Széchenyi Folyószámlahitel maximális keretösszege az eddigi 25 millió helyett. A duplájára emelt összeggel a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium célja, hogy bővítse a hazai kis- és középvállalkozások finanszírozási lehetőségeit.

Módosította a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Széchenyi Kártya Program folyószámlahitelére vonatkozó szabályokat: a maximálisan felvehető hitelösszeg az eddigi 25 millióról 50 millióra emelkedett. Ez jelentősen segíti a kis- és középvállalkozások finanszírozási lehetőségeit, ugyanis a Széchenyi Kártya az egyik legnépszerűbb, és legegyszerűbben igényelhető támogatott konstrukció.

A folyószámlahitel a Széchenyi Kártya Program első konstrukciója, 2003 óta az ügyletek több mint 98 százaléka e hitelterméket érintette. A hazai költségvetési támogatás mellett működő Széchenyi Kártya folyószámlahitel-konstrukció 2003 és 2014 között összesen 1368,9 milliárd forint összegű hitelt bocsátott a kkv-l rendelkezésére 207 416 ügylet keretében, a hitelekhez a kormány több mint 24,4 milliárd forint költségvetési támogatást nyújtott.


Forrás:  KAVOSZ,  MTI

OB

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]