SIKERES ÉVET ZÁRT A HAZAI KOCKÁZATI- ÉS MAGÁNTŐKEPIAC

A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) 2014. évi jelentésének adatai szerint a tavalyi év során 107 befektetésen keresztül 96 hazai vállalat összesen 54,9 milliárd forint összértékű kockázati- és magántőke-befektetésben részesült. Bár az év során – többek között a JEREMIE-alapok befektetési periódusának zárásához közeledve – jelentősen növekedni tudott a kockázatitőke-befektetések összértéke, néhány kiemelkedő tranzakciónak köszönhetően az év utolsó hónapjait a magántőke-tranzakciók uralták. A befektetések 73 százaléka az év során két szektorba, az üzleti és ipari szolgáltatásokkal, illetve az energetikai és környezetvédelmi tevékenységekkel foglalkozó cégekbe áramlott.

A HVCA jelentése 34 hazai tőkealap lezárt tranzakcióinak adatait elemzi, részben a tagok adatszolgáltatása, részben piaci információk alapján. 2014-ben 13 alap befektetéseinek összértéke haladta meg az 1 milliárd forintot. A kockázatitőke-ügyletek átlagos mérete 170 millió forint, míg a magántőke-befektetések nagysága átlagosan 4,8 milliárd forint volt. A legnagyobb öt tranzakció közel 70 százalékát biztosította az összes befektetett tőkének. E tranzakciók főként az év utolsó negyedére koncentrálódtak, ennek köszönhetően a tőkebefektetések 77 százaléka az október-decemberi időszakban valósult meg.

A befektetett összegek 94 százalékát új befektetési célpontokra költötték, a fennmaradó 6 százalék folytatólagos tőkeinjekciók formájában érkezett olyan korábbi befektetésekbe, amelyekben az érintett alapok már tulajdonrésszel rendelkeznek és továbbra is megfelelő növekedési potenciált, illetve exit-lehetőséget látnak. Miközben a legnagyobb összegű befektetések a magántőke-befektetések növekedési, illetve kivásárlási szakaszban lévő cégeibe áramlottak, a legnagyobb számban (55 tranzakció) start-upokba fektettek be kockázatitőke-alapok.

2014-ben az összes tőkebefektetés 44 százaléka irányult az üzleti és ipari szolgáltatások szektorába, míg további 29 százalékot az energetikával, valamint környezeti projektekkel foglalkozó cégekbe fektettek be.

Az alapok befektetői összetételét vizsgálva igen eltérő jellemzőkkel szembesülhetünk. A befektetett tőke 43 százalékát (23,7 milliárd forint) 11 magántőkealap biztosította 12 célvállalat számára. Fontos megjegyezni, hogy az e befektetésekre vonatkozó statisztikák alapkezelői adatszolgáltatás híján részben piaci becsléseken alapulnak. További 36 százaléknyi összeget (19,6 milliárd forint) teljes mértékben kormányzati alapok biztosítottak 36 cég számára. E befektetések között többnyire start-upok szerepelnek, ám ezek az alapok képviseltetik magukat az 1 milliárd forint feletti tranzakciók között is. A harmadik csoportot a magánbefektetők és az Európai Unió által társfinanszírozott Jeremie-alapok képezik. Tavaly 19 Jeremie-alap 2014-ben összesen 11,6 milliárd forintot invesztált 48 társaságba.

„Számos pozitív trend is megfigyelhető a tavalyi eredményekben – mutat rá Zsembery Levente, a HVCA elnöke. – Egyrészt az előző évek passzivitása után mind a tranzakciók számát, mind a befektetések összértékét tekintve újra élénk befektetési tevékenységet láthatunk a magántőkealapok oldaláról is. Ez azért fontos a hazai piac fejlődése szempontjából, mert a kockázatitőke-finanszírozásban részesült cégek számára ez az egyik legkézenfekvőbb továbblépési lehetőség. Másrészt a kockázatitőke-befektetések száma egész évben egyenletes növekedést mutatott, és a 22 korai fázisú cégekbe irányuló invesztíció azt mutatja, hogy ez a forma mára szerves részévé vált az innováció-finanszírozásnak. A magántőkealapok aktivizálódásával ugyanakkor oldódott a Jeremie-alapok túlsúlya annak ellenére, hogy ezen alapok aktivitása az év során tovább erősödött (összefüggésben azzal is, hogy számukra az idei az utolsó év, amikor még befektetéseket eszközölhetnek)”


Forrás:  HVCA, Biztosítási Szemle

OB

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]