Olcsó hitelek 2015 és 2016-ban házépítésre az NHP keretein belül

A Monetáris Tanács az NHP és az NHP+ keretében folyósított kölcsönök lehívására rendelkezésre álló határidőt 2016 végére módosította az időigényes beruházások kivitelezése és finanszírozhatósága érdekében. A lakóingatlan-építések finanszírozhatóságával akkv-k részére olyan új hitelcélra nyílik lehetőség, mely további lökést adhat az építőipar teljesítményének.

Az MNB az NHP és az NHP+ konstrukcióban egyaránt – a kkv szerződések megkötésére vonatkozó 2015 végi határidő megtartása mellett, az új szerződések esetében – 2016 végére módosította egyes hitelcélok esetén a hitelrészek lehívására rendelkezésre álló határidőt. Ennek révén több, nagyobb volumenű, hosszabb megvalósítási időigénnyel rendelkező beruházás finanszírozása is lehetővé válik. Tekintettel az új beruházások forgóeszközigényére, az MNB ezen hitelek folyósításának határidejét is 2016 végére módosította.

Az MNB az NHP-ból kiszoruló, közepes kockázatú, de hitelképes kkv-k hitelhez jutását teszi lehetővé az NHP+ elindításával. Ugyanakkor lehetnek még olyan kisméretű, kockázatosabb vállalatok, melyek várhatóan az NHP+-ban sem tudnak majd részt venni.

Az ő növekedési hitelhez való hozzáférésüket segíti, hogy lehetővé válik a garanciadíjnak – összhangban egyéb, harmadik félnek fizetett díjakkal – a 2,5 százalékban maximált marzsból történő kiemelése és ezen felüli felszámíthatósága az NHP-ban és az NHP+-ban egyaránt – közölte a Magyar Nemzeti Bank. Ez a lépés – miközben csak kismértékben emeli a finanszírozási költségeket – számos mikro- és kisvállalkozás számára nyitja meg a program keretében való hitelhez jutás lehetőségét.

Az építőipar élénkítéséhez hozzájárulhat, hogy az MNB lehetővé teszi a KKV-k számára az energiatakarékos megoldásokat alkalmazó („zöld”) lakóingatlanok építésének finanszírozását hitelprogramján belül. Így az NHP és az NHP+ már nemcsak a kereskedelmi, hanem a lakóingatlanok piacának teljesítményét is növeli.

A fenti változtatások részletszabályait a május elején hatályba lépő terméktájékoztató fogja tartalmazni.

Forrás:  MTI, hirado.hu, piacesprofit.hu

OB

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]