Magyarországon kívül is lehet fejleszteni uniós pénzből

Magyarország is befizetője annak az Európai Uniós pályázati alapnak (Európai Fejlesztési Alap – EDF), amelyet nagyrészt afrikai országok fejlesztését segíti elő. Az Alapból finanszírozott programokra, projektekre magyar cégek is pályázhatnak.

Az Európai Fejlesztési Alap (European Development Fund – EDF) az Európai Unió első számú, együttműködést támogató eszköze az afrikai, karib-tengeri és csendes-óceáni térség államai (AKCS), valamint a tengerentúli országok és területek fejlesztésére szolgál. Az EDF az általános közösségi költségvetéstől különálló pénzügyi eszköz, melynek forrásait a tagállamok kétoldalú befizetései jelentik. Létrehozása az Európai Gazdasági Közösséget megalapító 1957-es Római Szerződéshez köthető, eredeti célja az volt, hogy a Közösség az akkor még gyarmatosított, illetve egyes tagállamokhoz történelmileg kapcsolódó afrikai országok számára kereskedelmi kedvezményeket adjon, illetve, pénzügyi,és technikai támogatást nyújtson.

Mivel az AKCS országok kétharmada afrikai, így a rendelkezésre álló összegek döntő többsége is a déli kontinensen használható fel. A Magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium által meghirdetett ’déli nyitás’ politikájával, a magyar-afrikai gazdasági, diplomáciai és kulturális kapcsolatok revitalizációjának időszakában a magyar vállalatok is nagyobb sikerrel pályázhatnak az EDF projektekre, amennyiben az Alap működését jobban megismerik. Az EDF többféle támogatást, támogatási elemet nyújt, így pl.: vissza nem térítendő támogatás, kockázati tőke, magánszektornak nyújtott kölcsön. A 10. EDF a 2008-tól 2013-ig tartó időszakot fedte le, teljes költségvetési kerete 22,6 milliárd EUR volt. Magyarország 0,55%-os kvóta szerint125 millió EUR fizet be az Alapba. A 11. EDF ciklus (2014-2020) teljes kerete 30,5 milliárd EUR, melynek 0,615%-át adja majd Magyarország, azaz 187 millió eurót fizet be az Alapba.

Az Európai Fejlesztési Év keretében a Kultúrafrika Alapítvány a Külügyminisztérium Nemzetközi Fejlesztési Együttműködési és Humanitárius Segítségnyújtási Főosztály támogatásával szeptemberben Magyarország több nagyvárosában ingyenes képzést szervez az Európai Fejlesztési Alapról és más, kevéssé ismert Európai Uniós pénzügyi eszközről.

Forrás: MTI, MNO


OB

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]