Értékpapírok csoportosítása IV. - Átruházhatóság szerint

Vizsgálhatjuk azt is, hogy a birtokunkban lévő értékpapírt milyen feltételekkel adhatjuk el, illetve az abban foglalt jogokat hogyan, milyen módon gyakorolhatjuk.
Ennek alapján beszélhetünk bemutatóra, névre, valamint rendeletre szóló értékpapírokról.

  • Bemutatóra szóló papírok esetén az élhet az adott jogokkal, akinek éppen akkor a birtokában található. Az átruházásnak semmilyen jogi-technikai korlátja nincs, az új tulajdonos azonnal rendelkezhet az értékpapírcsomaggal és az általa biztosított jogokkal.
  • Névre szóló papírok esetén az átruházásnak meghatározott jogi-technikai feltételei, korlátozásai vannak, az értékpapírokkal és a biztosított jogokkal csak ezek teljesítése után lehet rendelkezni, illetve élni.
  • Rendeletre szóló papírok hitelviszonyt jelentenek, de a későbbiekben a hitelező személye változhat, mely esetben forgatással kell az átruházást megvalósítani. Példa: váltó.

Egy megjegyzés: gyakran összekeverik a banki betéteknél használt „látra szóló” és a most tárgyalt „bemutatóra szóló” szavak jelentését, holott két teljesen különböző fogalommal állunk szemben. A látra szóló – lekötött kategória a „Mikor” kérdésre felel (azonnal – valamilyen későbbi időpontban élhetek a jogommal), míg a bemutatóra szóló – névre szóló fogalompár a „Ki” kérdésre válaszol (bárki, az értékpapírt bemutató személy – csak konkrét, meghatározott személy élhet a jogokkal).


forrás:  vallalkozo.info

 

Amennyiben finanszírozás és tőkebefektetés témában tanácsra van szüksége, kérem írjon itt vagy hívjon a +36 1 486 18 00 callcenter-en keresztül.

Előző cikkünket "Tőkeerős vállalkozások banki megítélése" címmel ajánlom olvasóim figyelmébe. 

Orbán Balázs

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]