A váltó fogalma - 1.

A váltó a kereskedelemben fontos szerepet játszó, a törvényben meghatározott, szigorú alakisághoz kötött értékpapírfajta, a modern gazdaságokban kedvelt pénzügyi instrumentum. Rövid lejáratú hiteleszköz és fizetési eszköz egyben.
Azt mondhatjuk, hogy a váltó a kereskedelmi hitel értékpapír formája és ennyiben hiteleszköz. A kereskedelmi hitel alatt – megkülönböztetve a bankhiteltől – a vállalatok, vállalkozások által egymásnak nyújtott áruhiteleket értjük. A kereskedelemi hitel úgy jön létre, hogy egy adott vállalatnak eladandó áruja van, de készpénzes vevőt nem talál. Ekkor megteheti, hogy kivárja azt az időt, amíg potenciális vevői pénzhez jutnak, ám ekkor már nem biztos, hogy tőle vásárolnak. Másik lehetőség, hogy ma eladja hitelbe az árut. (Vagyis a jelenben szállít egy későbbi időpontra szóló fizetési ígéret ellenében). A fenti hitelviszony intézményesített, értékpapír formája a váltó.

A kereskedelmi hitel nyújtásával a hitelező (szállító) ugyanolyan kockázatot vállal, mintha bank lenne, és pénz formában hitelezné az adott vevőt. Ebből következően a kereskedelmi hitel nyújtása előtt meg kell győződni a vevő hitelképességéről és ennek tudatában szállítani neki az árut. A váltó elterjedésének egyik oka, hogy a fenti hitelezési kockázatot mérséklendő, a váltóban szereplő követelést gyorsított bírósági eljárás útján ítélik meg, és lehet beszedni. A vállalatok, vállalkozások a kereskedelem láncolatában hitelnyújtó (vevővel szembeni követelés) és hitel felvevő (szállítókkal szembeni tartozások) pozícióban egyaránt és egyidejűleg megtalálhatóak, melyet a vállalati mérlegekből lehet könnyen kiolvasni.

forrás: vallalkozo.info,  Gál Erzsébet(2013) Hitelkérelem és banki ismeretek

 

Amennyiben finanszírozás és tőkebefektetés témában tanácsra van szüksége, kérem írjon itt vagy hívjon a +36 1 486 18 00 callcenter-en keresztül.

Előző cikkünket "Finanszírozás - Cégünk legfontosabb pénzügyi mutatói 4. - Likviditás, tervezés, vezetői felelősségek" címmel ajánlom olvasóim figyelmébe. 

Orbán Balázs

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]