Új stratégiával készül a kormány a kisvállalkozások segítségére
A hazai kis-és középvállalkozások hozzáadott értéke a magyar gazdasághoz már 50 százalék körüli és egyre növekszik. A kormány mégis új stratégiát gyárt a számukra, hiszen a munkaerőhiány, a növekvő bérek és a generációváltás miatt nagy szükség van a segítségre. A kormánystratégia egyik legfontosabb eleme, hogy végresikeresen ki tudják aknázni a digitalizációban rejlő új lehetőségeket, melyek alapvetően szükségesek ahhoz, hogy a kkv-k versenyképessége növekedjen.
Hazánkban a vállalkozások 99 százaléka kkv-nak minősül a 2013-ban meghonosított módszertan szerint, így a KSH adatai szerint 2018-ban már több mint 718 ezer kis- és középvállalkozás működött. Méretük és növekedésük viszont stagnál, vagyis a kisebb cégek dominálnak még ma is. Ahogy egyre feljebb megyünk a rangsorban, csökken a részesedésük is, így 94,6–4,7–0,7 százalék arányban tartoznak a cégek a mikro-, kis- és középvállalkozások közé.
A magyarok vállalkozó kedve viszont nem csillapodott, hiszen 2018-ban is 2,2 százalékkal növekedett a frissen alapított cégek száma, megelőzve a 2017-es évet, vagyis ezer lakosra már 180 nyilvántartott vállalkozás jut. Nem meglepő, hogy új vállalkozást alapítani elsősorban a fővárosban szokás, pedig már jelentős kedvezmények érhetők el vidéken.
A kkv-k egyre fontosabb szerepét jelzi a magyar gazdaságban az is, hogy a foglalkoztatottak (vállalkozási szféra) 65 százalékának biztosítanak munkalehetőséget, így a magyar összteljesítményhez 44, a termelési értékhez 37, a nettó árbevételhez pedig már 42 százalékkal járultak hozzá 2018-ban.
Új korszak kezdődik…..
A mostani gazdasági életben a cégeknek gyors reakciókra és rugalmasságra van a leginkább szükségük, ezek a tulajdonságok viszont nem tartoznak a multi és az állami nagy cégek erényei közé. Jelenleg ők a bürokrácia felszámolásával és a belső kommunikáció felgyorsításának kivitelezésével vannak elfoglalva leginkább. A kortárs trendek egy-egy ilyen cég kultúrájában csak évek után csapódnak le, és manapság már inkább kiszervezik az „újhullámos” jövőmegoldásokat kisebb cégekbe.
Egy kis cég sokkal könnyebben kockáztat és mozdul – nem mellékesen egyszerűbben is tudja korrigálni az esetlegesen nem megfelelő döntéseit még a magyar piacon is. Így a magyar kkv-k is egyre bátrabbak, mert megtehetik azt, hogy azzal foglalkozzanak (a bennük ma már többségbe került fiatal, új generációsok miatt is) amivel szeretnének, így gyakran magasabb minőséget tudnak produkálni hatalmasabb társaiknál, akár rövidtávon is. Ezt segíti a (kötelező) online jelenlét is, ahol eltűnik a nagy és kis cégek közötti különbség, például a kreatív megjelenés és a reklámok terén. A startupok korában, a „dobozos megoldások” idején nem nehéz elindítani egy-egy kisebb céget (a pénzügyi, a kommunikációs vagy a számlázó rendszerek gyakorlatilag „lapra szerelten”, készen kaphatóak), akár a semmiből is.
…de mi a jelen
Mára a belső megtisztulás során csaknem 22 ezer életképtelen, anno kényszervállalkozásként indult cég, valamint a becslések szerint 100 ezer hasonszőrű cég tűnt el a piacról. Ám a versenyszférának továbbra is sokat kell tennie azért, hogy a jelenleg elaprózódott cégstruktúra a valódi méretéhez szervesen igazodjon.
Ezt nehezíti azonban a jelenleg kedvezőtlen üzleti klíma, ami a kkv-szektor szereplőinek működését és mindennapi életét nehezíti manapság. A gyorsan változó piaci viszonyok, gazdálkodási feltételek és a megújulás hiánya a jellemző a legtöbb kis- és középvállalkozásra. A digitalizáció kötelezettsége és a munkaerőhiány is egyaránt sújt mindenkit. A gyógyír, a folyamatos céges innováció kivitelezése lenne, de mivel a legtöbb kkv családi vállalkozás, ez nehezen valósítható meg a gyakorlatban az analóg berögződések miatt, pedig a generációkon átívelő vállalati tudás könnyen kamatoztatható lenne.
Ma a magyar kkv-szektor kiszolgáltatott helyzetben van, nemcsak a multinacionális vállalatok erős jelenléte miatt, hanem azért is, mert nem sokan merik bevállalni a rugalmasságot, a gyorsaságot és az innovációt (a digitalizációról már nem is beszélve). Nem utolsó sorban mára megváltoztak a fő üzleti partnereik is, az eddigi német és lengyel cégek helyett az export keletre tolódott át. Ehhez jön még, hogy a magyar gazdaság leszakadóban van a térség országaihoz képest. Így állt elő az a helyzet, hogy már nem a csehekkel és a lengyelekkel vannak versenyben, hanem Bulgáriával és Romániával. Ennek hátterében a legtöbb esetben a valódi teljesítmény elmaradása rejlik, ami pedig az innováció elmaradása miatt következik be.
A kkv-kat sújtja a generációváltás problémája is, a vezetőik lassan kiöregszenek; a megfelelő utánpótlás hiánya is jelentősen visszafogja a cégek fejlődését és szinten maradását. A vezetői munkamegosztás és az utódlás előkészítése, valamint az évekre történő előretervezés sem a magyar cégek erényei közé tartozik.
Új vállalkozásbarát stratégia
A kormány célja, hogy hazánkban egy erős és magyar tulajdonú vállalkozói réteg izmosodjon meg. A legfontosabb továbbra is a gazdaság fehérítése, a kis- és középvállalkozások megerősítése, amit az adónemek újabb egyszerűsítésével szándékoznak elérni.
Az új stratégia lényege a folyamatos adminisztrációs tehercsökkentés. Mindent, amit lehet, online felületre terelnének át (üzleti rendszereket, működési környezetet stb.). Ez a kkv-k üzleti környezetét és az e-kormányzat eszközeinek fejlesztését takarja valójában, amit egy felhőalapú, a NAV jelenlegi rendszereivel szervesen összekötött könyvelőrendszerrel is támogatnának (ez az adózás digitális automatizálását és mobil vállalkozói felület kialakítását is jelenti).
A cél a jelenleg külföldön dolgozó magyarok hazaköltözése, és az, hogy visszatérve könnyen és egyszerűen tudjanak vállalkozásokba kezdeni.A legfontosabb a kormányzat számára a kkv-k fejlődési képességének támogatása, vagyis az innovációs és digitális teljesítményük erősítése lesz, melynek fő elemei a Magyar Multi Program, a Modern Mintaüzem Program és a hátrányos térségeket célzó támogatások.
