Továbbra is sokan érdeklődnek a hitelek után

Nem törte meg a hitelfelvételi kedvet a koronavírus-járvány az MNB friss adatai szerint, ugyanis mind a fogyasztási hitelek, mind a lakáshitelek állomány tovább nőtt az év második negyedévében. A jelenlegi vírus- és gazdasági helyzetben azonban a nagy kérdés az, hogy kik és milyen feltételek mellett kaphatnak most bankhitelt. Másik oldalról nézve milyen kamatokra és havi törlesztő részletekre számíthatnak a hitelt felvenni szándékozók.

Magyarországot sem kímélte a koronavírus-járvány, ahol a vártán is nagyobb mértékben, 13,6%-kal volt alacsonyabb a gazdaság teljesítménye (GDP) 2020 második negyedévében, mint egy évvel korábban. Ennek ellenére azonban mind a lakáshitelek, mind a fogyasztói hitelek állománya növekedett.

A lakáspiac júniustól ismét pörög, ami magával húzza a lakáshitelek iránti érdeklődést, s a trend folytatódni látszik a következő időszakra is.

A fogyasztási hitelek – főleg a személyi kölcsönök – terén még nagyobb a bővülés, ami annak is betudható, hogy sokan az alacsony kamatok miatt így próbálnak vésztartalékot képezni maguknak, de azért még mindig az autóvásárlás, a lakásfelújítás vagy éppen a hitelkiváltás a legnépszerűbb hitelcélok.

Azzal azonban minden hitelt felvenni szándékozónak tisztában kell lennie, hogy a bankok most sokkal óvatosabbak, mint a járvány előtt voltak. Ez érthető is, hiszen a jelenlegi gazdasági helyzet miatt a foglalkoztatás bizonytalan, amely nem csak a munkavállalókat, hanem az egyéni vállalkozókat, azok munkavállalóit is érinti, ezáltal kockázatosabbá válik egy-egy hitel visszafizetésének lehetősége. Sőt a külföldi munkavállalók is – akik főként a turizmusban, vendéglátásban dolgoznak – sorozatosan veszítik el állásukat a járványhelyzet miatt.

Általánosságban elmondható, hogy a bankok óvatosabbak lettek a hitelezésben, de az ingerküszöbük eltérő, így lehet, hogy valaki az egyiknél hitelképes, míg a másiknál elutasításra számíthat.

Az óvatosság a lakáshitelek bírálatánál is érezhető, emiatt általában

  • magasabb jövedelmet várnak el a bankok,
  • valamint a fedezetként bevont ingatlan becsült forgalmi értékének kisebb százalékáig (50-70%) hajlandók csak hitelezni, hogy egy esetleges árcsökkentés esetén se olvadjon el a fedezet a hitel mögött. (Ez ugyanis akár pótfedezet bevonását is szükségessé tehetné, ami az adósok többsége számára nem kivitelezhető.)
  • illetve nem mindenütt fogadható el a  külföldi jövedelem, vagy éppen a bérleti díjból (például lakáskiadásból) származó jövedelem sem.

Bár hitelhez jutni most nehezebb, mint akár az év elején volt, de legalább nem drágultak. Érdemes azonban most is több ajánlatot figyelembe venni annak érdekében, hogy a jelenlegi feltételek mellett is megtaláljuk a számunkra legoptimálisabbat.

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]