Szocho kedvezmény - Kutatók foglalkoztatása után járó adókedvezmény (2)

Szociális hozzájárulási adókedvezmények bővülésként azon kutató munkakörben foglalkoztatottak után is lehet érvényesíteni a kutatók foglalkoztatása után járó szociális hozzájárulási adókedvezményt 2014. január 1-jétől, akik doktorjelöltek, illetve doktori képzésben vesznek részt.
A kedvezmény mértéke:

a) Doktori (PhD) vagy ennél magasabb tudományos fokozattal, vagy tudományos címmel rendelkező kutató, fejlesztő esetében a foglalkoztatott munkavállalót az adómegállapítási időszakra megillető, az adó alapjának megállapításánál figyelembe vett bruttó munkabér, de legfeljebb 500 ezer forint 27 százaléka,

b) a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény szerint doktori képzésben részt vevő hallgató vagy doktorjelölt munkavállaló esetében a foglalkoztatott munkavállalót az adómegállapítási időszakra megillető, az adó alapjának megállapításánál figyelembe vett, bruttó munkabér, de legfeljebb 200 ezer forint 14,5 százaléka

kutatóhely:
a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló törvény (a továbbiakban: Innovációs tv.) szerinti kutatóhely, azaz:
 
kutatóhely: alap-, illetve főtevékenységként vagy ahhoz kapcsolódóan kutatás-fejlesztési tevékenységet folytató intézmény, szervezeti egység vagy vállalkozás,

kutató, fejlesztő: az Innovációs tv. szerinti kutató, fejlesztő.

kutató-fejlesztő: az a természetes személy, aki új ismeret, szellemi alkotás, termék, szolgáltatás, eljárás, módszer, rendszer létrehozásával, fejlesztésével vagy ezt célzó projektek megvalósításának irányításával foglalkozik,

Törvény: 2014. évi LXXVI. törvény a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról


Korábbi kapcsolódó szakmai anyag: http://www.vallalkozo.info/ado-penzugy/szocho-kedvezmeny-kutatok-foglalkoztatasa-utan-jaro-adokedvezmeny-1

Amennyiben adó témában tanácsra van szüksége, kérem írjon itt vagy hívjon a +36 1 486 18 00 callcenter-en keresztül.

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]