Számlázó program bejelentése – honnan számítjuk a 30 napos határidőt?

A számlázó programok bejelentésével kapcsolatos új kötelezettség a 2014. július 1-én hatályba lépett új 23/2014-es NGM rendelettel került bevezetésre.
Új programok esetén 30 nap, míg már használatban lévő program esetén november 15. a bejelentési határidő!
 
A rendelet szabályai alapján, 2014. október 1-ét követően az adóalany köteles az általa használt számlázó program illetve online számlázó rendszer beszerzését, használata megkezdését illetve használatból történő kivonását a használatba vételt illetve a használatból történő kivonást követő 30 napon belül az adóhatósághoz, az erre a célra rendszeresített nyomtatványon bejelenteni.
 
Tényleges használatbavétel alatt azt az időpontot kell érteni, amelytől kezdve az adóalany a jogszabály szerinti számlakibocsátási kötelezettségét az adott számlázó program, illetve online számlázó rendszer használatával teljesíti.

Használatból történő kivonás dátumának pedig az a dátum minősül, amelytől kezdődően az adóalany a jogszabály szerinti számlakibocsátási kötelezettsége teljesítésére az adott számlázó programot már nem használja, vagyis azzal nem állít ki több számlát.
 
Fontos, hogy a 30 napos határidő számítása során a tényleges használatbavétel időpontját kell figyelembe venni, így amennyiben a számlázó program beszerzése megtörténik, de a használatba vételre csak később kerül sor, akkor a beszerzési kötelezettséget csak a tényleges használatbavétel megkezdésétől számított 30 napon belül kell teljesíteni, vagyis a már beszerzett, de még használatba nem vett számlázó program esetében nem kell bejelentést tenni.

Korábbi kapcsolódó szakmai anyag: http://www.vallalkozo.info/ado-penzugy/szamlazo-program-30-napon-belul-bejelenteni

Amennyiben adó témában tanácsra van szüksége, kérem írjon itt vagy hívjon a +36 1 486 18 00 callcenter-en keresztül.

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]