Sorra teljesülnek a Gazdaságvédelmi Akcióterv adós pontjai
A Gazdaságvédelmi Akcióterv hét adós pontjából négy már hatályba is lépett. Jövő január 1-től könnyít majd a vállalkozások terhein a kisvállalati adó mértékének valamint a szálláshely áfájának csökkentése. A Gazdaságvédelmi Akciótervet ugyanis azért dolgozta ki a kormány, hogy a magyar gazdaság teljesítménye hosszú távon is meghaladja az uniós átlagot.
A magyar gazdaság az utóbbi időszakban jól teljesített, az uniós átlag többszöröse volt a GDP emelkedése, tavaly és idén az első két negyedévben is öt százalék fölötti volt a növekedés aránya, két százalékponttal magasabb, mint az uniós átlag. Abban, hogy ez így is maradjon, segíti a vállalkozásokat a kormány programja, melynek egyik pontjaként, június 24-én léptek hatályba a fejlesztési adókedvezmény kibővítésére és az adófeltöltés eltörlésére vonatkozó szabályok.
Az adófeltöltés eltörléséről szóló változás mintegy 40 ezer vállalkozásnak hoz könnyebbséget, hiszen a cégek öt hónappal tovább gazdálkodhatnak 150-170 milliárd forinttal. Az érintettek ugyanis ezentúl nem december 20-án, hanem öt hónappal később májusban, az adóbevallásuk elkészítésével egyidőben fizethetik meg teljes adójukat.
A fejlesztési adókedvezmény kibővítésével pedig még több beruházás valósulhat meg Magyarországon, miután június 24-től 500 millió forintról a kisvállalatok esetében 300 millió, a középvállalkozások esetében 400 millió forintra csökkent a beruházási értékhatár.
A Gazdaságvédelmi Akcióterv két másik, július 1-én hatályba lépett pontja közül az egyik a reklámadó felfüggesztése, amely 2023. január 1-ig biztosítja, hogy egyetlen vállalkozásnak sem kell reklámadót fizetnie. A 2018-as bevallási adatok alapján mintegy félezer cég mentesül a reklámadó-fizetési és adminisztrációs kötelezettség alól. A szociális hozzájárulási adó két százalékpontos csökkentése pedig másfél év alatt 450 milliárd forintot hagy a vállalkozásoknál.
A Gazdaságvédelmi Akcióterv jövőre hatályba lépő három pontja közül első a kiva mértékének 13 százalékról 12 százalékra csökkentése, ami jelenleg több mint 41 ezer magyar vállalkozást érint. A pénzügyi tárca előzetes becslése szerint a cégek 5 milliárd forintot spórolhatnak az adócsökkentéssel, sőt várható a kivás cégek táborának bővülése is.
A szálláshely általános forgalmi adójának (áfa) a csökkentése biztosítja, hogy a legalacsonyabb (5 százalékos) mértékű áfát számíthatnak fel a turizmusban 2020. január 1-től. Jövőre a 4 százalékos mértékű turizmusfejlesztési hozzájárulással együtt is épp feleannyi közterhet kell fizetniük az érintetteknek, mint a jelenlegi 18 százalékos áfa mellett, Ez az intézkedés 20-24 milliárd forintot hagy 2020-ban a szektor piaci szereplőinél.
A kormány tervei között szerepel a bürokratikus terhek további csökkentése, amivel a gazdálkodók komoly összegeket és időt takaríthatnak meg. Ezért jövőre további négy adónem szűnik meg. Egy teherré olvad össze a nyugdíjjárulék, a természetbeni és a pénzbeli egészségbiztosítási járulék, valamint a munkaerőpiaci járulék, a negyedik megszűnő tehertípus pedig az eva.
Az evásokat a Pénzügyminisztérium és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is segíti az átállásban a weboldalán található tájékoztatóval és eva-kalkulátorral.
