Segítséget kaphatnak a vállalkozások a veszteség kezelésére

Az őszi adócsomag törvényjavaslatai között szereplő áfa-visszaigénylés módosítás ebben a koronavírus helyzet okozta gazdasági lassulásban komoly segítséget jelentene azoknak a vállalkozásoknak, akiknek magánszemély vevő felé van kintlévősége, ugyanis ebben az esetben is lehetőség nyílna a már befizetett áfa visszaigénylésére.

 

Szinte minden céggel előfordult már, hogy a szerződéskötést követően a megbízó nem fizetett. A vállalkozások között már lassan két éve van lehetőség a behajthatatlan követelések áfa-visszaigénylésére, így ha egy vállalkozás nem tudta behajtani követelését, már visszaigényelheti a befizetett áfát, így „csak” a teljesítés során keletkezett költségeivel keletkezik vesztesége.

A parlament elé kerülő törvénymódosítási javaslat elsősorban a lakossági szolgáltatóknak jelenthet hatalmas segítséget. Amennyiben ugyanis elfogadják az őszi adótörvény változások között benyújtott javaslatot, 2021-től már akkor is visszakérhetik a cégek a befizetett áfát, ha azzal magánszemély tartozik nekik.

Különösen azoknál a cégeknél elforduló napi probléma ez, akik előfizetéses alapon szolgáltatnak, mint például közmű- vagy telekommunikációs vállalatok. Ők a gazdasági lassulás hatására várhatóan romló fizetési fegyelem miatt egyre gyakrabban találkozhatnak befizetetlen számlákkal.

A visszaigénylés kritériumai igen szigorúak, már a vállalkozások közötti ügyletek vonatkozásában is, de érdemes előre felkészülni a feltételek teljesítésére, hogy a jogszabályok alapján a lehető legnagyobb mértékben legyen lehetőség a behajthatatlan követeléseikből származó veszteségeik csökkentésére.