PDF letöltés

Nagyot zuhant a gazdaság

A várakozásokkal megegyezően a második féléves gazdasági adatokra erőteljesen hatott a koronavírus járvány miatt kialakult rendkívüli helyzet. Így az év első félévében 6,1 százalékkal, ezen belül a második negyedévben 13,6 százalékkal csökkent a GDP volumene a KSH adatai szerint.

A koronavírus okozta járvány miatt kialakult rendkívüli helyzet a legtöbb nemzetgazdasági ág teljesítményére kedvezőtlen hatást gyakorolt. A bruttó hazai termék (GDP) volumene 13,6 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához viszonyítva a második negyedévben. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos negyedévéhez mérten 13,5, az előző negyedévhez viszonyítva 14,5 százalékkal csökkent. A nemzetgazdaság teljesítménye az első fél évben 6,1 százalékkal mérséklődött.

Az ipar teljesítménye 20,1 százalékkal zsugorodott az előző év azonos időszakához mérten. Az építőipar hozzáadott értéke 13,2 százalékkal visszaesett – ezzel 4,3, illetve 0,7 százalékponttal járultak hozzá a GDP 13,6 százalékos csökkenéséhez.

A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 12,2 százalékkal csökkent, amivel 6,8 százalékpontot tettek hozzá a visszaeséshez. A szolgáltatásokon belül a visszaeséshez a közigazgatás, oktatás, egészségügy járult hozzá a leginkább, összesen 1,9 százalékponttal.

A háztartások tényleges fogyasztása 8,6 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakihoz képest. A bruttó felhalmozás az egy évvel korábbihoz képest 5,0 százalékkal csökkent, a bruttó állóeszköz felhalmozás, a beruházások 13,5 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól. A fogyasztási és felhalmozási folyamatok révén a belföldi felhasználás a második negyedévben 6,1 százalékkal alacsonyabb lett.

A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmában 53 milliárd forintos passzívum keletkezett. Utoljára 2008 negyedik negyedévében volt a külkereskedelmi egyenleg negatív.

A bruttó hazai termék visszaeséséhez a végső fogyasztás 4,5 százalékponttal, a bruttó felhalmozás 1,4 százalékponttal, míg a külkereskedelmi forgalom egyenlege 7,7 százalékponttal járult hozzá.