Mire érdemes most odafigyelni a cégeknek

Miközben tombol a koronavírus-járvány harmadik hulláma, a vállalkozások a továbbműködésért, sokan a túlélésért küzdenek. A jelenlegi nehéz helyzetben milyen támogatási forrásokat vehetnek igénybe, milyen pályázati lehetőségekre érdemes odafigyelni.

Ágazati bértámogatás
Március 31-ig igényelhetik dolgozóik munkahelyeinek megvédése érdekében az erre a hónapra járó ágazati bértámogatást a koronavírus miatt újabban átmeneti bezárásra kényszerült vállalkozások. A szállásadók, turizmus-vendéglátásban dolgozók kérvényeit továbbra is április 10-ig várják a kormányhivatalok.

Program egészségipari vállalkozásoknak
A felhívás célja azon mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása, amelyek egészségipari termékek gyártása terén terveznek fejlesztéseket, kapacitásbővítő beruházásokat. A jelentkezők 30 millió és 2 milliárd forint közötti feltételesen visszatérítendő támogatásra pályázhatnak, 35-80 százalékos támogatási intenzitás mellett. Az előminősítés megszerzésére és további részletes információra az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. oldalán van lehetőség március 17-31. között.

Magánszálláshely-pályázat 
A járvány miatt szeptember 30-ig meghosszabbították az egyéb és magánszálláshelyek fejlesztésére kiírt pályázat határidejét. Az MTÜ a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-vel közösen 2020 nyarán hirdette meg a magánszálláshelyek és egyéb szálláshelyek fejlesztése című, a Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció keretében megvalósuló pályázatot. A kiíráson 14 ezer szálláshely 42 milliárd forint támogatásban részesült eddig, és szobánként legfeljebb 1 millió forint volt igényelhető.

Női vállalkozók, startupperek támogatása 
A Magyar Fejlesztési Bank csoporthoz tartozó Hiventures tőkebefektető társaság az idén harmadik alkalommal hirdette meg a StartupHER programot, amelyre április 9-ig jelentkezhetnek innovatív, egyedülálló ötletükkel saját vállalkozást működtető, vagy annak beindítását fontolgató nők, továbbá azok, akik vezetői ambíciókat dédelgetnek, vagy épp hosszabb szünet után gondolkodnak az újrakezdésen. A sikeres jelentkezés egyik fontos eleme az együtt dolgozó csapat, amely rendelkezik az összes szükséges kompetenciával ahhoz, hogy a vállalkozást sikerre vezesse.

Társasházak távfűtés-korszerűsítésére kiírt pályázat
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium 3 milliárd forint keretösszeggel, vissza nem térítendő támogatást ad a távhőszolgáltatásban érintett lakásszövetkezeti- és társasházi lakások fűtéskorszerűsítésére. Pályázni március 16-tól a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig, de legkésőbb augusztus 31-ig lehet.

Agrárbiztosítási díjtámogatás
A tavalyi évben ötmilliárd forintról hétmilliárdra, idén pedig további négy milliárddal nőtt a mezőgazdasági biztosítások díjához nyújtott támogatás keretösszege. Ezen támogatásra a pályázat április 1-én indul, amelyre a gazdálkodók – a biztosított növénykultúrától, illetve a káreseményektől függően háromféle konstrukció közül választhatnak.

Pályázat sertés-és baromfitartóknak
2021. április 26-tól ismételten megnyílik az állattartó telepek járványvédelmi korszerűsítésére kiírt pályázat. Az eredetileg 2 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett kiírásra immár közel 4 milliárd forint támogatást hagyott jóvá az irányító hatóság.

Pályázat állattartóknak és kertészeknek
Már áprilisban, 45 milliárdos keretösszeggel megjelennek az első pályázati kiírások, először a kisebb állattartók fejlesztéseire, majd a kertészek gyümölcs- és gyógynövényültetvény-telepítését segítve. 

Keresik az ország leginspirálóbb vállalkozóit
Május végéig lehet jelentkezni az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj nemzeti fordulójára. A díjra vállalkozások, civil szervezetek, önkormányzatok, állami szervek pályázhatnak hat kategóriában, legalább 15 hónapja működtetett programjaikkal.

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]