Mindenhol ellenőrizhet a fogyasztóvédelem
Augusztus 22-én lépett hatályba az az Innovációs és Technológiai Minisztérium által kezdeményezett törvénymódosítás, mely szerint a fogyasztóvédelem nemcsak az üzletekben, hanem a raktáról a gyártóig mindenütt ellenőrizhet.
A szaktárca közlése szerint már a teljes ellátási láncra, vagyis a korábbi egy helyett öt szintjére terjeszti ki a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzési lehetőségeit az ágazati törvény hatályba lépett módosítása.
A szakemberek ezentúl nem csak a fogyasztóval közvetlen kapcsolatban álló eladóval szemben járhatnak el. Az ellenőrök a kiskereskedések mellett a vásárlókat érintő jogsértés gyanúja esetén a raktárakba, nagykereskedőkhöz, importőrökhöz és a gyártókhoz is bejuthatnak.
A hatóság az eddigi gyakorlat szerint kizárólag olyan üzletben, webáruházban, applikációban végezhetett ellenőrzéseket, ahol végfogyasztó vásárolt vagy szolgáltatást vett igénybe. A törvénymódosításnak köszönhetően az ellenőrök nemcsak az üzlethelyiségbe, hanem például az áru tárolására szolgáló helyiségbe is beléphetnek, ott eszközöket, címkézési, csomagolási és egyéb munkafolyamatokat ellenőrizhetnek, iratokat ismerhetnek meg, díjmentesen mintát vehetnek.
A törvénymódosítással számos visszaélésnek vethet véget a fogyasztóvédelem. Így például a korábbi előírások szerint a hatóság csak nyilatkoztatni tudta a vállalkozást az egyes árucikkek raktárban elérhető darabszámáról, ezért nem állt módjában meggyőződni arról, hogy egy webáruház okkal sürgette-e a fogyasztót gyors döntésre azzal, hogy a holnapon figyelmeztető feliratban jelezte, „már csak 5 termék raktáron”. Márpedig ha a cég ilyen esetben valótlan készletinformációt közöl, agresszív kereskedelmi gyakorlatot valósít meg, ami 2 millió forintig terjedő bírsággal szankcionálható. Eddig ugyanis a fogyasztóvédelmi felügyelő annak ellenére sem tehette be eddig a lábát nagykereskedelmi raktárakba, hogy többször érkezett jelzés olyan megtévesztésről, amikor a külföldről importált árucikk csomagolására a vásárlói bizalom fokozása érdekében „magyar termék” címkét ragasztottak.
Gyakran előfordul olyan eset is, hogy webáruházak magánlakásban végeznek ügyfélszolgálati, kereskedelmi, raktározási tevékenységet. Az új rendelkezések szerint a hatósági szakemberek kiemelten súlyos közérdekből, például ha a fogyasztók egészségének, anyagi érdekeinek védelme indokolja, az ügyészség előzetes engedélyével, szigorú garanciális kötöttségek mellett akár magánlakásba is beléphetnek. Az efféle ellenőrzés az érintett alapvető jogainak tiszteletben tartásával, kizárólag 8-18 óra között, hatósági tanú közreműködésével hajtható végre, évente mindössze néhány alkalommal.
