Május 15-től maximalizálták az EU-n belüli percdíjakat

Az Európai Bizottság intézkedése szerint 2019. május 15-től nettó 19 eurócentes (nagyjából 60 forintos) felső korlátot szabott az Európai Unión belüli telefonhívások percdíjának, SMS-enként pedig legfeljebb 6 eurócentet (20 forintot) számolhatnak majd fel a szolgáltatók.

A roamingdíjak 2017-es eltörlése után az EU most intézkedéseket hozott a nemzetközi hívások után felszámolt túlzott díjak korlátozására.

A brüsszeli testület tájékoztatása szerint az új szabályok a tagországok között eddig fennálló nagy árkülönbségeket hivatottak megszüntetni, mivel az EU-n belüli nemzetközi hívások átlagosan eddig háromszor, egyes esetekben pedig akár tízszer annyiba kerültek, mint a belföldi hívások.

Az előírások a huszonnyolc uniós tagállam mellett Norvégiára, Izlandra és Liechtensteinre is vonatkoznak.

Az EU társjogalkotó szervei – az Európai Parlament és a tagállamok kormányait tömörítő tanács – hosszú egyeztetés után tavaly júniusban egyeztek meg a távközlési szabályok módosításáról, és azóta több szolgáltató elébe ment az előírások hatályba lépésének, ahogyan az a roamingdíjak eltörlésekor is történt.

A BEUC európai fogyasztóvédelmi szövetség korábban arról számolt be, hogy az EU-n belüli hívások díjai 5 és 80 eurócent között alakulnak az uniós országokban, melyekben egy friss felmérés szerint a válaszadók 42 százaléka folytatott az elmúlt hónapban kommunikációt az unió valamelyik más tagállamában lévő hozzátartozójával, ismerősével.

Egyes kritikus hangok szerint ugyanakkor szükségtelen intézkedésről van szó, miután az emberek egy jelentős része már ingyenes internetes telefon- és üzenetküldő szolgáltatásokat használ.